Gondolatok egy rendezvény kapcsán

A 4x4-ben olvastam, nem petittel szedve, hogy a Polgári Demokrata körnek vendégei lesznek az egyik hétfőn.

„Miért hagytál el engem?" címmel három volt SZDSZ-esképviselőt vártak a Dísz téren.

A rendezvény zártkörű volt.

Ez szokatlan.

Főként nekem, mert pártonkívüliként már nagyon sok rendezvényen résztvehettem.

Résztvehettem az újságíró-iskolán hallgatóként, az 1992. novemberi kongresszuson rendezőként. Országos testületi üléseken, a szerdai szervezői értekezleteken, választási előkészítő megbeszéléseken, szóval minden olyan rendezvényen, ami érdekelt, vagy ahol a felajánlott munkámra esetleg szükség volt.

A zártkör ellenére bejutottam. K.(DN) Péter kezdte magasröptü ismertetését az identitásról, a haza valódi szolgálatáról. Beszélt, de nem hiszem, hogy mondott is valamit. Magyarázkodott. Engem nem győzött meg. Nem győzött meg a " maga igazáról", ügyvivői tagként való pálfordulásáról. Nem tudom, hogy mi volt a meggyőződése.

Vagy mikor volt? /vagy -mikor mi?

Így Őt nem sajnálom.

M. Józsefet sajnálom. Érthető volt amit mondott, s úgy vélem nem akart többnek látszani, magasabbra repülni, mint aki.

De mindkét "renegát" bizonyos dolgokat hasonlóképen értékelt. A párt köménymagjára, a vezető elitre célozgattak.A vezető elit felsőbbrendűségét kifogásolták.

A hallgatóság is az SZDSZ létszámának csökkenését, a szervezetek csökkenését, zsugorodását hasonló okokra vezette vissza.

Ez a kérdés megérdemelne egy alapos, szakszerűen elvégzett elemzést. Annak vizsgálatát, hogy vajon valóban csökken a létszám, csökkennek a szervezetek?

Mit lehet tenni, és mit kell tenni. Kit akar a vezetés megnyerni, kit akar megszólítani ?

Az értelmiséget, egy szűk réteget ? Vagy az értelmiséget ahhoz, hogy segítségükkel a párt nyisson a választók felé?

Mert ez utóbbi esetben van még esély.

De ezt az esélyt ne rontsuk köldöknézéssel, mazochista módon. Ne kapjon fórumot sem a 4x4-ben, sem egyéb fórumon a párt finanszírozásában nyilvánosságot "renegát".

Különben is van amit a választások előkészítésénél, a kilépések és átülések fényében megfontolás tárgyává tennék.

A választásra fordított költségek egy részét, kilépés,átülés esetén a képviselővel megtéríttetném, erről kötelezvényt aláíratnék.

Nyilatkoztatnám a jelölteket III/3-asról, volt párttagságról, funkciókról, s netán párttagságokról.

Meggyőződésem, hogy akinek nincs félnivalója, az vállalná a megmérettetést.

Meggyőződésem, hogy nemcsak az volt ellenzéki, aki belülről bomlasztotta a MSZMP-t.

Meggyőződésem, hogy a párttagság esetleges váltogatása nem kizárólag az egyén politikai fejlődését jelenti.

Meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedüli aki valódi változást remélt és remél.

Meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedüli aki pozitív változást is remélt és remél.

Az elmúlt időszakban több helyzetértékelést hallgattam végig. Pető Ivánét, Horn Gyuláét, Csurka Istvánét, sőt Torgyán Józsefet is meghallgattam. Aztán különböző fórumon Tölgyesi Pétert, Teller Gyulát, Mécs Imrét, Sós Károly Attilát és másokat.

Van véleményem. És ez a vélemény eltér.

Eltér abban, hogy az 1990-es választások eredményét, a kapott szavazatok jelentőségét másként értelmezem.

Akkor az MSZMP ellen és az utódpártja ellen szavaztak sokan. Személyes szimpátia, TV-beli szereplések nyomán kialakult benyomások alapján választott a többség.

A puddingot akkor még csak kavargatták. Azóta már ettünk is belöle. Az akkor kialakult szavazatarányok csak jelzésértékűek lehetnek, s nem a helyzetértékelés sarokpontjai, alappontjai.

A közvéleménykutatások adatait lehet magyarázni, de a mintavétel csak arra a mintára érvényes és csak arra ahelyzetre.

Bár lehet, hogy tévedek. Bár úgy lenne. De akár tévedek, akár nem, tenni, s tenni kell.

Budapest 1993. nyara.

by Leslie Stoner