Magamról 2. rész. (21

Ami az előző írásból kimaradt. Meg a folytatás.

Közbiztonságról - 7 éves voltam. Akkor már Zuglóban laktunk a Fűrész u. 23-ban. Édesanyám a Divatcsarnokban dolgozott este 7-ig. Apám a Gyömrői úti főműhelyben és esetire az Autóközlekedési Technikumba járt. Egyik délután meg akartam látogatni a Verseny utcai haverokat. Blattyogtam a Thököly úton és a Dózsa György út. sarkán az apám elkapott. –Mit csinálsz? – Meglátogatom a haverokat. – Rendben, de ne maradj estig.

Mire anyám hazaért én is hazaértem.

1953-ban ittam először kakaót tejszínhabbal. Meghalt Joszip Viszarjonovics Sztálin. A halálát követő napon húsleves volt az ebéd, rántott hús krumplival, savanyúsággal a második, és uzsonnára a tejszínhabos kakaó kaláccsal . Egyszer volt ilyen ünnepi ebéd a napköziben. Máskor meg kissé savanykás barnás, de jóízű kockakenyér Hitler szalonnáva ( gyümölcsízzel).

56 előtt a 6-8 évvel idősebb fiúkkal rengeteg időt töltöttem. Kabalaként vittek magukkal, lógattak le a félemeleti korlátról, vagy dobáltak. A bicikli kormányán hurcolásztak. Egyik nap a Rákospatakhoz mentünk. A kormányon ültem, és a meredek partoldalra a Szugló utca közelében engedték le a biciklit a patak felé. Az első kerék elakadt, a kormány félrefordult és a combom belső felén jó nagy sebet okozott a csengő. A szomszéd, Szikszai néni bekötözött és megvarrta a nadrágomat is. A fia okozta a sérülést, de én attól félem, mi lesz, ha a szüleim meglátják, megtudják. A fia, Miklós 56 végén Új Zealandig jutott. Kint feleségül vett egy lengyel lányt és 1985. után évente hazalátogatott, amíg a szülei éltek.

A Rózsavölgyi téren – leánykori nevén Novibazár téren 1956. végén osztogatták a segélycsomagokat, amit a szabad világból küldtek. Egy csomagot mi is hazavittünk. Az egyik csomagolóanyagból rágás után rágógumi –szerű anyag lett. Aután azt rágtuk, míg az íz ki nem ment belőle. A téren kertmozi is volt. A haverok a jegyemet kerítés en való átemeléssel oldották meg. A királylány a felségemben volt egy mondat, ami miatt 18, vagy 16 éven felüli lett. Gerald Filippe mondta Gina Lolobrigidának azt, hogy – Szeretnék két domb között megpihenni, melyben álmosvízű forrást bőrdugóval eldugaszolni. Nekünk fiúknak több se kellet. Minden nap újra megnéztük.

1956. október 23-án anyám későn ért haza. Mivel a Szövetség utca-Rákóczi út sarkán lévő Divatcsarnokban dolgozott és a Rákóczi úton hömpölygő tömeg akkor vonult a Sztálin szobor felé, amikor a munkaideje letelt. Sem a 44-es villamos, sem a 7-es busz nem közlekedett, ezért gyalog indult haza. Rákóczi út, Thököly út, a Dózsa György sarkán anyám kivált a vonulóktól és gyalog jött haza.

Másnap nem kellett se munkába, se iskolába menni. Apám november elején a fizetésért ki akart menni a Gyömrői úti FAÜ Főműhelybe. Magával vitt. Sem a buszok, sem a villamosok nem jártak, végig gyalog mentünk. Nagy Lajos király út, Éles sarok, a sőrgyár előtt végig, azután Sibrik Mikós u., Gyömrői út. A Főműhelyben nagy ovációval fogadták:

- Gyula bácsi beválasztottunk a Munkástanácsba.

Apám szabadkozott – Nem tudok itt maradni, velem van a 10 éves kisfiam haza kell mennem.

Így jöttem rá, hogy védelem miatt vitt magával, volt tapasztalata még a háború utáni időszak miatt.

1945 végétől a háború után, amikor hazaengedték a Komáromi kórházból újra a BESZKÁRT-hoz ment vissza dolgozni . A Récsey garázsban dolgozott és Verseny utcából a munkába menet-jövet a bátyámat tolta gyerekkocsiban. Anyu pár méterrel mögötte ment. Aztán hazahozta a bátyámat, délután meg vitte. A Verseny utcában párnaponta vittek embereket a Dózsa Görgy út Thököly sarkán lévő étterembe, ahol gyűjtötték a „málinkij robotra” szállítandó transzportot. És ha nem volt ki az előírt létszám, vagy meglépett valaki, akkor az utcán lévő járókelők közül kaptak el a dobtárassal lévő szovjet katonák egy embert. Így kapták el a Récsey autóbuszgarázs akkori főmérnökét. A garázst a háború után az orosz hadsereg járműjavítójaként működtették szovjet katonai parancsnokkal. Apám a munkába menet látta, hogy a főmérnököt begyűjtötték és szólt a szovjet parancsnoknak. Fél napba tellett, amíg a főmérnököt ki sikerült emelni a transzpotból.

Azért volt ellátás Pesten. Teherkocsin hoztak kenyeret, sorba álltunk, úgy vettük. A sarki kisbolt nem nyitott ki, csak november közepén.

Anyám heti ellenőrzést tartott a tágabb családban. Apámék négyen voltak testvérek. A legidősebb fiú Ferenc Budán a Márvány utcában. József a Naphegyen a Tigris utcában, mi Zuglóban, a legkisebb fiú, Imre a Szövetség utcában lakott. A heti körgyaloglások során időt töltöttünk a Köztársaság téren, meg ahol volt valami esemény, látnivaló. Így láttuk az Emkénél a Sztálin szobor szétszedését, erről külön is írtam. Láttam halottakat, akasztottakat, kérőbb kiégett harckocsit és összeégett páncélost a Dózsa György útnál. Ott voltunk Vas utcánál, amikor a 6 ÁVÓ-sal lövöldözés közepébe keveredtünk. Egy kapu alá szorultunk. Mi beljebb akartunk menni, de apu nem hagyta, mert a kapu alá belőtt golyó gellert kaphat, lepattanhat és így a sávjába nem akarta, hogy belekerüljünk.

A Tigris utcai rokonunk, Teti néni kapacitálta anyámat

– Magdus, gyere, menjük ki, nyissunk magyaros házi kifőzdét.

Ha kimegyünk, lehet, hogy most nem idegen gyorséttermi láncok lennének, hanem egészséges magyar ételek üzletlánca lenne kinn is, itt is.

Ahogy teltek a napok a ház férfi tagjai megszervezték az őrséget, és az asszonyok meg a gyerekek a légópincében aludtunk. Én anyámmal egy nagy, több generációt kiszolgált rácsos gyermekágyban.

November 4-én egy szovjet páncélos zászlóalj a Fűrész utcán jött befelé az Egressy út felől. A zajra mi, 10-14 éves srácok kiszaladtunk a sarokra. A tankok előtt jött egy oldalkocsis motorkerékpár. Az oldalkocsiban ülő katona kiszállt és a dobtáras géppisztolyt ránk fogta. Nem mehettünk vissza a házunkba, nem mozdulhattunk, amíg a harckocsik és a szállító járművel be nem fordultak a Komocsi utcába. Utolsóként jövő oldalkocsis felvette a katonát. A Bosnyák téren a sarki üzlet feletti részt szétlőtték, mert onnan kaptak fogadótüzet. Három fő halt meg a Bosnyák téren. Először közös sírba helyezték őket, mésszel leöntve. Aztán, pár nappal később külön helyezték el a magyar és a szovjet halottakat.

A Templom melletti Bosnyák téri piac épületeit feltörték, a benne lévő füzetek, jegyzetek, ceruzák, sőt töltények, lőszerek, hüvelyek hevertek szanaszét. És mi srácok megőrzésre, kedvünkre válogathattunk közülük.

Még jött a szénszünet, aztán beindult az élet. A Divatcsarnokot szétlőtték. Anyám iratai ott megsemmisültek. Azután a Divatcsarnok az Andrássy úton a Párizsi Áruházban nyitott újra.

A szomszédunk Hodny Lajos BKV buszellenőr, majd forgalomirányító azt mondta apámnak –Gyula, te előbb fogsz belépni a pártba. - Ő akkor már párttag volt, de Apám 56 után pártonkívüli maradt.

Az Egressy út 69-ben, a suliban orosz helyett németet kezdtünk tanulni. Szótárfüzet helyett egy, a Bosnyák téren megőrzésre átvett füzetet a bátyámmal szétvágtunk és az lett a szótárfüzetünk. A német tanár piszkált minket, hogy vegyünk rendes füzetet. Addig piszkált, míg a német helyett újra oroszt kellett tanulnunk. Iskola után az Egressy téri játszótéren hazafelé mérleghintáztunk. A bátyám ugratott, az ajkam megsérült, de a Fűrész utcai patikában rendesen és rendszeresen bekötöztek.

A Danubius művelődési központ Angol utcai színháztermében a „Három szegény szabólegény” című színdarabban volt egy epizód szerepem. Pármondatos szerep volt, valami öregembert kellett gyerekként alakítanom. Azután mondta a rendező tanár, hogy máskor ne üdvözöljem a színpadról az ismerősöket.

Akkoriban a Rákos-patak mentén bolgárföldek voltak. Répát, karalábét, hagymát kérdezés nélkül szedtünk és a bokrok alatt megettük. Volt, hogy a bolgárkertész hazáig kergetett, de haa kérdezte hol lakunk, mindig az akkor még Vénusz Gyár Komócsi utcai címét diktáltuk be.

Mivel apám a Fővári Autóbusz Üzemnél dolgozott, rendelkeztünk buszbérlettel. Ezt a tantestület igyekezett kihasználni. Először a bátyám, majd 12 éves korom után én lettem a fuss ide, vidd oda, hozd el. A Desseffy utcában volt az iskolai filmkölcsönző, és hetente hoztam, vittem az iskolában vetítésre kerülő filmeket. Válogathattam a filmek között kedvemre. A suliban meg azt néztük amit vittem. De volt az osztályfőnöknek virág, vagy dolgozatok hazavitele. Ebben az időben jeles, vagy kitűnő voltam. Kaptunk egy új orosztanárt. Egy görögországi menekült, talán Manoleosz Krisztovnak hívták magyarul sem tudott tökéletesen, de az orosz ismeretekben jó esetben két leckével járt előttünk. Az osztály előtt egyszer megvédtem, így nem kellett sokat strapálnom magam az ötösért.

Szavalóversenyen 3. helyezett lettem a raccsolásom ellenére. Pedig olyan verset választottam amiben volt sok „r”. Csak egy sorára emlékszem „..vergődöm, mint szélben a tört falevél…”Matekversenyen a Nyolcadik osztályosok között első helyezett lettem.

200, vagy 300 Forint volt az első helyezett díja, és azt gondolták, hogy az egyik tanárnő fia nyeri majd a vetélkedőt. 5 feladat volt. Csak én oldottam meg mind az ötöt, így lettem első. De a pénzjutalom helyett Ignácz Rózsa Torockai gyász című könyvét adták, aminek az ára akkor 19 Ft volt. Át se akartam venni az évzárón, de az osztályfőnökünk, Novomeczky Gusztáv matektanár beígért 2 pofont. Kimentem az ünnepi dobogóra, átvettem a könyvet. Mezei András igazgatóhelyettes kezet nyújtott, de nem fogadtam, hanem bedobtam a könyvet az osztályom tanulói közé, azzal, hogy

- Ezt adták az ígért 200 Ft helyett. Guszti bácsi az osztályban rámförmedt, hogy a matek jegyem lerontja. /Megjegyzem a kézfogás elutasításában jóval megelőztem a koromat./ Én meg vitattam, mert a matekverseny első helyezettjének járt az 5-ös. Benne volt a kiírásban.

Jelzem az általánosban még főzőtanfolyamra is jártam. Ekkor még külön volt a leányosztály és fiúként egyedül jelentkeztem főzőtanfolyamra. Lehet, hogy a többi fiú gyávább volt. Otthon anyut megkértem, hogy tanítson meg egykét dolgot, így a palacsintát feldobva tudtam forgatni.

Nyolcadikban két pofont is kaptam. A Postajármű-telepről virágot kellet hoznunk egy ünnepségre. Út közben volt egy kutya. Meg voltak kavicsok is az Egressy úton. Aztán a kavicsok, meg a kutya találkoztak. A kutya gazdája bejött panaszt tenni. Én voltam megbízva a csoport vezetésével, ezért engem hívtak be az igazgatói irodába. Mezei András, aki később a Fővárosi Tanács Oktatási osztályát vezette és a Makarenkói nevelést még a TV-ben is emlegette, megkérdezte igaz-e, hogy megdobáltuk a kutyát. Nem tagadtam, Aztán megkérdezte, mit akarok –Igazgatói intőt, vagy egy pofont. Így hát égő arccal mentem vissza az osztályba.

Éles Margit-néni kémia-tanárnő volt. Alacsony növésű gyerek voltam, meg jó tanuló, ezért az első padban ültem. Margit néni az utolsó órán lelkendezett – Ez volt az egyetlen osztály, ahol nem kellett senkit év közben megpofoznom.

Én meg megkérdeztem, hogy - Hiányérzete van a tanárnőnek? - Szerencsére egy pofonnal megúsztam. De volt körmös, koki, pajeszhúzás, aztán mégis felnőttünk és egyetlen tanár ellen sem tettünk panaszt, mert többségében oka volt a büntetésnek.

Bátyámnak rolós, emeletes tolltartója, nekem meg kihúzható fedeles volt. Negyedikben Miklós bácsi a tanítónk naponta elkérte a tolltartóm fedelét, ami 5 mm vastagkeményfa volt. Azután azzal adta körmöst, vagy ütött. Az osztálytársaim haragudtak, ezért elcseréltem atolltartót a bátyámmal. Másnap a tanítóbácsi kérte a tolltartóm fedelét. Én meg odanyújtottam a redőnyös tolltartót. Akkor kaptam fejbecsapást. Túléltem. De a fejbeszámolást tanította. 10 és 20 közötti számoknál szinte gondolkodni sem kell . Az első számhoz hozzá kell afni a második szám második számjegyét hozzágondolni egy nulláz és a két második számjegy szorzatát hozzáadni. Például 16x14= 16+4=20 20 és 0 = 200 4x6=24 200+24 =224.

Később az ötre végződő számok négyzetével is könnyen lehetett villogni, mert a5 re végződő számok nál a szorzat vége 25 előtte lévő számot eggyel nagyobbal kell megszorozni és a végén a 25-öt fejben hozzáírni. Példa 55 a négyzeten = 5x6 ami 30 és 25 = 3025. Vagy az előzővel 125 a négyzeten 12x13 = 156 meg a 25 = 15625.

Nyolcadik után apáméktól kértem egy biciklit. –Vegyél magadnak- mondta apám. Ebben az időben 10 forint volt a havi zsebpénzem, és 10 forint apanázst kaptam Judi mamától, aki a Kertész utcában lakott és az anyunál vásárolt a Lenin kőrútom a Zrinyi mozi melletti Csemege boltban.

A havi 20 forintból nem tellett biciklire, ezért 1960, nyarán a XIV. kerületi tanács Gazdasági részlegénél dolgoztam 1 hónapig, mint útkarbantartó segédmunkás. Többek között a Hungária kőrúton irtottuk a gazt, mert akkor még csak az egyik oldalon volt úttest, a másik felén burjánzott a gaz. Itt lestük az Egressy út menti görög házból jövő-menő görög lányokat, lopva cigiztünk a kapujuk alatt. Egy két keresetlen görög szólásra még most is emlékszem, de a klaviatúra nem tűri azokat.

Így aztán vettem egy Robuszta kerékpárt. Amivel azután a Telepes utcában a sárga keramiton esőben megcsúsztam és a kerékpár kormánya az egyik szemfogamból egy sarkot letört. Ezzel a bringával Bp- Esztergom- Dorog útvonalon egy árokban aludtam, mert elfáradtam. De a bicikli alattam volt nehogy kereke keljen. Aztán megjártam Csécse községet, ahol Feri bácsi feleségének (Rózsi néninek) a rokonai éltek. Ez egy napos út volt, mivel szálással nem kínáltak meg, így még aznap visszakerekeztem. Oda 80 vissza 80 km.

Meg megjártuk négyen a Balatont biciklivel, 2 személyes sátrainkat felvertük Siófokon egy üres telken. Másnap jött a szomszéd, hogy menjünk a sátrainkkal az ő telkére. Olcsón. De kevés pénzünk volt, így továbbmentünk Zamárdiba, azután Szántódra. itt a bátyámmal összevitatkoztam valamin és leléptem Balatonkenesére. A vasúti állomásfőnök Arany László rokonunk volt. Nagyanyám Arany Teréz felmenői között a nagy költő oldalágon szerepelt. Arany Laci mamája Mici néni nagy szeretettel fogadott. Hétvégén Laci aki az állomásfőnökség mellett még zongorázott is egy buli tartott nagy dínomdánommal, rengeteg kajával. Javasolták, hogy szóljak bátyáméknak. így Kenese –Szántód, majd vissza a csapattal.

A Fűrész utca 27-ben laktak Rippelék. Mama és a2 fia, Ferenc és József. Ferenc artista volt, Feri fiai Viktor rés Ferenc rendszeresen szerepelnek a TV-ben. Öccse Józsi a Bátyámmal járt egy osztályba.

1960. Feri levitt minket a Lovag utcai iskola tornatermbe. Ott volt a Vörös Meteor, később KPVDSZ gúlatorna szakosztály edzése. Edzőnk a tornászbajnok Pataki öccse volt. Szerződésnélküli, vagy szünetelő artisták jártak le, hogy formában maradjanak. Feri a Tró Cortéz tagja volt. Andor és Taki volt a társa. A Tró Cortéz számmal bejárták a világot. Taki becipelt egy kincsesládát a szinpadra. leverte a lakatot, az Feri és Andor jött ki a ládából és Taki emelgette, dobálta őket.

A gúlatornász csoporttal meghívásokra, bemutatókra jártunk. Én könnyű srác voltam, így a gúla tetején kellett egyensúlyoznom. Egy éjszaki forgatáson a Fővárosi Nagycirkuszban ingyen, és fizetés nélkül vehettünk részt. Sok színész is volt a nézőtéren. Az előttünk lévő sorban volt Szemes Mari. Az előadás unalmas volt, mert egy-egy jelenetet volt, hogy ötször, hatszor ismételtették.

Itt látunk meg egy NDK-s lány számát. Kötélen fejjel lefelé, lábujjaival a kötelet fogva nyüzsgött. Ezt a számot Takival lemásoltuk a számot, ő fogta lenn a kötelet én meg fenn a kötélen. De azután a Tró Cortez szerződést kapott, így abbamaradt a felkészülés. Megtanultam labdával, karikával zsonglőrködni. De 4 karikánál többel nem tudtam dolgozni. Így az artistáskodás elmaradt.

-Általános után felvettek az Autóközlekedési Technikumba. 500 jelentkező közül összesen 52 főt. A technikumban 148 centivel kezdtem, a legkisebb voltam, ezért első év végén háromszor is ballagtam, felvezettem a nappalisok és az esti, meg a levelező tagozatok esti, lampionos ballagását.

15 évesen volt, hogy október 23-án rendőr kísérettel menetem haza. Randira mentem kiöltözve. A körzeti rendőr gyanúsnak talált, ezért igazoltatott, s mivel csak a buszigazolvány volt nálam, ezért hazakísért. Apu nyitott ajtót, és mielőtt a rendőr megszólalt volna, megköszönte, hogy hazakísért.

Nyaranként a kötelező technikusi gyakorlat mellett, utána még dolgoztam is, hogy legyen pénzem. A Vidámparkban, az irodai épületben, meg előtte ültünk, álltunk, hogy aznap kit vesznek fel. A Durr belében kezdtem labdaszedőként, aztán más játékoknál voltam játékvezető. Volt, hogy 15 évesen 40 éves beosztottam volt. Az egyik női beosztottam analfabéta volt. Jött a fia, olyan velem egyidős a mamához pénzt kérni. Középiskolás volt. Ő nem dolgozott, én meg megkérdeztem, hogy miért nem tanítja meg legalább az anyját írni, olvasni, vagy miért nem dolgozik nyáron, mint én?

Stabil lettem és kezdődött az iskola. Az igazgatónő megkért, hogy ha tudok, hétvégeken maradjak tekeállítónak? Vállaltam, de két műszak után betelt a pohár. Akkoriban lehajolva kellett a kuglikat felállítani. Egy részeg társaság arra fogadott, hogy ki tudja a lábamat eltalálni. Amikor észrevettem, hogy engem céloznak, feldöntöttem a bábukat és kimentem. Üvöltöztek, hogy mennyi jegyet vettek és köteles vagyok állítani. Pár perc múlva a hangosbeszélőn a „gépészt” kérték a tekéhez. A „gépész” a gép nélküli játékhoz a rendőrjárőrt jelentette. Jött a jard a részeg társaság el, a Teke aznapra leállt, én meg befejeztem a vidámparki pályafutásom.

Az Autóközlekedési Technikum a Rippl-Rónay utcában volt. Az elsőn a Híd és Vízműépítők, a harmadikon a Pályafenntartásiak, középen mi. Alul fölül vegyes osztályok, mi társulatunk csak fiúkból állt. Voltak balhék. Az egyik műhelytanárnak, akinek a szavajárása a reszelt felületet sublerrel vizsgálva az volt, hogy ”Tá bimbóó, hát ez hintaszék”. Trabantja volt. A fél osztály körbeálltra a Trabantot, aztán hórukk és feltettük a bejárati kapu elé. Nyolc lépcsőn kellett felvinnünk. A műszak végén a sarokról figyeltük, hogy mit tesz. Aztán autómentőt hívott. A többi tanár meg velünk drukkolt. 0

Harmadikban elmaradt egy óra. A lyukas óráról lelépett az osztály és megnéztük a Vörös csillag moziban az Aranyembert. A lyukas órán Márton János (beceneve Bobi) magyar –történelem tanár akart volna órát tartani. Másnap még a vécére is csak tanári kísérettel mehetett ki az osztály, mert 6. órában az előző napi mulasztást be akarták pótoltatni. A tanár úr bejött, mi zajongtunk és fogunk alatt mormogtuk, hogy –Bobi mars ki! Nem ment ki. Folytatódott a zajongás- Bobi menj ki, Bobi hülye vagy. - Ám erre sem ment ki és mivel engem szószólónak tartott, magához hívott

– Kövesi jöjjön ki! - felszólított, hogy csillapítsam le az osztályt. Kimentem, és csillapítás helyett mondtam, hogy nem akarunk plusz magyar órát, mert tegnap Jókai Aranyemberén művelődtünk.

– Csináljon rendet! – mondta. Én meg azt, hogy

- Az osztály nem azt akarja, azt akarja, hogy ne legyen most óra. – Azután,hogy -

Bobi mars ki! -

Ezért a tantestületi elé kerültem.

Mázlim volt, mert apám ugyanitt végzett estin 1956-ban és az igazgatóhelyettes, Csendes Marika nem engedte, hogy kirúgjanak. Tantestületi rovóval, másik osztályba való áthelyezéssel jutalmaztak. A másik osztályban pár nap múlva kérdezte Bobi, hogy van-e mondanivalóm. Bocsánatot kértem. Ez nem volt elég a tanár úrnak, ezért tovább kérdezősködött

–És mire jutott? –

Én pofátlanul válaszoltam, hogy

- Nekem volt igazam.

Bobi röpke pillanatig gondolkozott, aztán elnevette magát és tegezve leültetett. Az osztály, meg a volt osztályom előtt is hatalmasat nőtt a becsülete. Azután, már amikor egyetemire jártam, 2 jegyet küldött az Egyetemi Színpad Radnóti előadásra, mert tudta, hogy szeretem a költőt, meg a verseket.

Az egyetemi színpadon mutatkozott be két fiatal költő: Mezei András és Soós Zoltán.

Mezei „Én” című versét sokszor idéztem:

„Minden ami él,

az én vagyok.

De bennem él még annyi én,

hogy szinte belerokkanok.”

Soós Zoltán egyik verséből az ragadt meg:

”…mert a csirkepörkölt nem kakál a tálba,

s mi ezt daloljuk ülve, állva…”

Soós Zoltánnal 2015-ben élete utolsó napjaiban találkoztam. Én gerinctörötten feküdtem a Margit kórház 4-es bel-osztályon, amikor behozták. Nevét hallva, beszélgettünk felemlítve az 50 évvel ezelőtti Egyetemi színpadi a találkozót. Aztán ő végleg elment az egyik éjszaka. Vérnyomását már este sem tudták mérni és a gyakorlatlan doktornő vérnyomásmerésre áthívott 2 orvost is, de hiába.

1960. Ebben az időben a KPDSZ, majd a Vörös Meteor gúlatornász csapatába jártunk edzeni a Lovag utcai iskola tornatermébe. A tornász bajnok Pataki testvére volt az edzőnk. Mivel kicsi és könnyű voltam, általában a gúla tetejére kerültem. Bemutatókra jártunk, ahova meghívtak minket. Az edzésekre épp munka, vagy szerződés nélküli artisták is lejártak, például a Trió Cortéz, Rippel Feri, Taki (Takács), meg Andor gyakorolni. Akkor megtanultam karikákkal, labdákkal zsonglőrködni, de négy karikánál több nem ment. Egy számot is kidolgoztunk kötélen, Le, fel, megcsavarva, kihajolva, szóval sokat. Aztán a fogóm a Cirkusz Vállaltnál szerződést kapott, így abbamaradt az artistáskodás, mielőtt belekezdtem volna.

Apu a II. Világháború előtti békeidőben vitorlázó-repülőzött. C típusú vizsgája is volt. Kedvet kaptam én is, így jelentkeztem a Postás repülős klubjában. Elméleti oktatást a Dózsa György út mellett, talán a Benczúr utcában kaptunk. Orvosi vizsgáltra a sportkórházba kellett menni. Vérvételnél egy fiatal fehérköpenyes lány megszúrta a bal könyökhajlatomat. Négyszer. Keresgélte a vénámat. Kérdezte, hogy rosszul vagyok-e? Aztán amikor a jobb karomba döfte a tűt, bejött egy idősebb nővér. - Mit csinálsz Zsuzsi?- Kiderült, hogy az egyik orvos lánya volt, akit nyári szünidőben vették fel. Azóta egy kicsit tartok a vérvételtől. A szemészeten pörgettek, megállítva színes számokat kellett nézegetnem. A szemész doki vizsgálgatott, majd felkiáltott. –Végre, olyan is van, aki nemcsak néz, de lát is. Úgyhogy 60 felett kaptam az első 0,75-ös olvasószemüvegemet. De csak akkor kell használnom, ha az Express kisbetűs hírdetéseit akarom elolvasni, vagy nem elég a fény az olvasáshoz.

Nyaranként dolgoztam. Kötelező gyakorlaton a Telefongyárban marósként, a Cinkotai autóalkatrész-gyárban fogácsolóként, a Mátyásföldi autójavítóban szerelőként. Itt. nagyokat ultiztunk. Pénzünk nem volt, azért vízben. 10 fillér volt egy korty víz. A literes tejesüveg 32 korty vizet tartalmaz, így könnyű volt a mérés. A vesztes ivott mint a gödény. Ulti 5 korty, de egy bukott ulti 10 korty, kontrázva, bukva fél liter. Azután, aki kidőlt, ahelyett beállt a következő gyakornok.

1962-ben lettem először választott elnök. Apám volt a lakóbizottsági elnök, de nem sokat intézkedett, ezért a szomszéd házból Büky bácsi, Spanyolországot is megjárt nyugdíjas taxisofőr a lakógyűlésen azt mondta:

- Gyula nem tett semmit, válasszuk meg a fiát. Ha ő se teszi rendesen a dolgát legalább meg tudjuk pofozni.

Így lettem 16 évesen Zuglóban lakóbizottsági elnök. Fűrész utca- Szugló utca- Vezér út- Komócsi utca. Pár családi ház és több többlakásos tanácsi ház tatozott hozzám. Fejtágításra is kellett menni. Angol utcában volt a Zuglói mozi felett egy színházterem. Lakóbizottsági elnököknek, tagoknak tartottak fejtágítást a helyi pártszervezet funkcionáriusai. Kezdték mondani, hogy sokan járnak templomba, például a Bosnyák téribe, és kérték, hogy beszéljük meg a lakókkkal, hogy felesleges. Azután szót kaptunk. Jelentkeztem és elmondtam, hogy apámék négyen voltak testvérek. Négy fiú, mindegyiket behívták és harci alakulatoknál voltak. Ketten nyugaton, ketten keleten harcoltak. Nagymamám minden nap imádkozott, hogy épségben életbe maradjanak, hazajussanak.

Mind a 4 hazakerült és most beszéljem le a nagymamámat, hogy higgyen Istenben. Pedig meg van győzödve, hogy az imádság segítette ahhoz, hogy mind a 4 túlélje a háborút és hazakerüljön. Ezért én nem teszem.

Elmondtam, leültem. Aztán az előadó ismét rákezdte, hogy agítáljunk a vallás ellen. megint szót kértem. De nem kaptam azzal, hogy egyszer már szólhattam. 3 sorral előttem egy idősebb hallgató szót kapott. Felállt és azt mondta –nem mond semmit, de átadja nekem a lehetőséget, hogy elmondjam a véleményem.

Ekkor azt mondtam, hogy mindenkinek joga van hinni vagy nem hinni. nekem más a meggyőződésem, mert bár meg vagyok keresztelve, sőt 1953-ban első áldozó is voltam, de 1956-ban, amikor a Thököly -Dózsa György út sarkánál egy kiégett tank mellett összeégett orosz katona tetemét megláttam, csalódtam Istenben, hogy ilyen is lehet, ezért azóta nem áldoztam, ateista lettem. De ez nem ok arra, hogy mást lebeszéljek a vallása, hite gyakorlásáról. – leültem.

Aztán még két részvevő felállt és nekem adta aszót. Így a fejtágítást a pártszervezet illetékese berekesztette.

Apámékról, és a háborúról: A két idősebb fiú nyugaton esett hadifogságba. Ferenc békében banktisztviselőként dolgozott, de volt tanult szakmája is,férfiszabó így a fogságban pokrócokból kabátokat varrt, és korán hazatért. József bevonulás előtt is a Magyar Optikai Művekben (MOM)-ban dolgozott, órás szakmája volt, francia fogságban is jól tudott érvényesülni szintén hazatért. Apám, Gyula megjárta Voronyezst, Sztálingrádból sikerült kijutnia, emlékeit külön megírta, flekktífusszal jutott haza. Imre a legkisebb fiú tanítóként karpasszományos volt, így szovjet hadifogságba került. Bányában dolgozott, 47-ben került haza. Ő lett a keresztapám. A négy fiú közül , legfiatalabbként ő halt meg legelsőként.

1964. Leérettségiztem, gépjármű üzemetető és karbantartó technikusi oklevelet és hivatásos gépjárművezetői jogosítványt is szereztem. Apám bíztatására, aki ekkorra már üzemmérnöki képesítést szerzett, és fejlesztési csoportvezetőként dolgozott a Fővárosi Autóbusz Üzem, Gyömrői úti főműhelyében, felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetemre. Amikor hazamentem a bátyám kérdezte

- Mi a helyzet, felvettek?

- Lehet, nem az én hibám lesz.

Azután jött a papír, hogy beiratkozhatok.

A technikusi oklevéllel a nyári időszakban a Pápai utcába mentem autószerelőnek. Másnap már IFA Framo kistehergépkocsit, meg nagyobbakat szereltem. Közben hétvégén gépkocsivezető is voltam. Az első fuvarom a Bábszínháztól a Városmajori Parkszínpad volt. Mikor egy egyik díszletmunkás, vagy bábos mellém akart ülni, megkérdeztem

– Van- biztosítása?

- Minek? -kérdezte.

-Mert ez életem első fuvarja.

Nem szállt ki a kocsiból. A Vígszínháznál éktelen zajos lett a kocsi. Kérdezte, hogy mi van? De nyugalomra intettem. Kiszálltam a vezetőfülkéből és elővettem az alkalmas szerszámot, a platóra akasztott serűt. Felnyitottam a motorháztetőt és az önindítót a seprű nyelével jól megböktem. Mindjárt megszűnt a zaj. Tudni kell, hogy hova kell ütni.

Az egyik éjjel az aknáról való tolatás a kapuszárnyig tartott. Meg még pár centit. Ezért a jobboldali sárhányó a pár centivel elmozdult. A zajra felébredtek a kollégák. Az egyik idős lakatos mondta, hogy üljek vissza. A két kapuszárnyat összefogta és mondta menjek neki a kapunak. Aztán rögzítsem a féket. Hozta a hegesztő palackokat. Meghegesztette. Lefújtuk ugyanolyan színnel a hegesztést.

A kocsit egy Pilisvörösvári nagydarab középkorú sváb ember vezette. Két nap múlva éppen egy rugóczuppánt húztam meg egy kocsi alatt fekve kulccsal és egy 70 centis csőtoldattal, amikor fölém tornyosult. Megkérdezte

-Tudod-e, hogy ki törte össze a sárhányót a kocsimon?

A csőtoldatot magam elé tartva válaszoltam:

-Tudom, mert én voltam, de itt a csőtoldat, vigyázzon a lábára.

Elnevette magát. Csak azért volt kíváncsi, merthogy évek óta itt dolgozik, de ilyen gyors szerelést, javítást még egyszer sem tapasztalt.

A z öreg lakatos csak annyit mondott, hogy fizetés után találkozzunk a Liliom utca sarkán lévő étteremben. Ő csak sört iszik. Én két korsóval végeztem, de ő meg vagy 10 korsót megivott. Az 540 Ft-os havi fizetésem majd 25 %-át kénytelen voltam az étteremben hagyni. Még szerencse, hogy akkor egy korsó sőr az étteremben sem volt több mint 5 Ft 40 fillér.

A garázsban még egy esetre emlékszem. Benzintankot szereltem le az udvaron és nem oltottam el a cigarettámat. Jött az igazgató és mondta, hogy menjek fel az irodába, mert fegyelmit kapok. Én meg mondtam, hogy felesleges kirúgnia, mert felvettek a Műegyetemre és már csak az éjszakás héten dolgozok, meg különben is a benzingőz csak zár térben olyan veszélyes. Ebben megállapodtunk és a folytattam a munkám. A cigit meg eltapostam.

Az éjszakás hetemen volt a Gizella malom leégése, ami a garázs hátsó falszomszédja volt. Ahányan voltunk ugrottunk be a falnál lévő Framókba és álltunk ki a Pápai utcába, meg a Mester utcába. Rohantunk vissza, és vittük a következő kocsit. A többiek jutalmat kaptak. Én meg mentem az egyetemre.

Az általánosban matekverseny első helyezettje voltam. Még az köziskolában is ment a matek. Nem kellett tanulni. De az egyetemen a deriváltakat már kellett volna. Bár most is tudom, hogy X négyzet deriváltja 2 X, a constans deriváltja 0. De az area sinus hiperbolikusz x deriváltja az istennek sem jutott eszembe a vizsgán. Így hát pár tárgyat, ahol nem értem el a 4-es átlagot alaposabban meg kellett -fél év kihagyásával - ismételnem.

A kényszerpihenő alatt a Fővárosi Sütőipari Vállalat Hős utcai garázsában helyezkedtem el tehergépkocsi-vezetőnek. Ekkor mindkét bokám izületi gyulladásban volt, és bottal jártam be dolgozni. A botot beakasztottam az öltözőszekrénybe és nem mentem betegállományba. Hajnali fél háromkor keltem, Irány a Hős utca. Be a redőnyös Roburba és a Kispest- Lőrinci finomárúval kezdtem a Lőrinci pékségben Délután végeztem. Irány a Fogarasi útnál a Róna utcában, akkoriban Lumumba utcában lévő presszó. Őze Lajosnak ez volt a törzshelye, kávé, üdítő, esetleg tánc, azután 10 kor haza a Fűrész utcába, és ez így tovább.

A reumatikus panaszok kiváltó oka az lehetett, hogy az MHSZ-nél vízisíztünk a bátyámmal és április végétől október elejéig a Dunán voltunk hétvégeken. Alu csónaktest Kovács motor ( Rocsó), jó, ha 20-27 km/órával tudott húzni. Ha egy embert húzott, akkor a vízben csak a lábfejünk volt benne, de megpróbáltuk, hogy kettőnket húzzon, úgy lelassult, hogy boka fölött is belesüppedtünk a vízbe. Eszközre, felszerelésre nem volt pénze az MHSZ-nek, a léceket és a korongot egyik sporttársunk fabrikálta. Az edzőnk Czillei Géza volt, bár úgy emlékszem egyszer sem mutatta be a vízisí tudását. A korongon nem volt svert, vezető, lehetett vele forogni. csak a haladási iránynak megfelelően meg kellett tartani. Kis hazánkban és voltam az első, aki az Újpesti öbölben fejen álltam korongon. A víz tetején pattogott a 60 cm átmérőjű korong és meg fejenállva rajta, ezért a próbakörön enyhe agyrázkódást kaptam. Vastag szivacsból, meg széles pertliből fejvédőt eszkábáltam, hogy az augusztus 20-i a vízi-parádén bemutatóra készüljek. Volt egy Wartburg motorral felszerelt csónakunk is, ami a bemutató előtt megadta magát. Augusztus 19-én főpróbát tartottunk. A két ember vontatása a Wartburg miatt elmaradt, maradt a Rocsó. Aztán jött a víz alatt egy ellenséges uszadékfa és az a Kovács motor vízbenyúló tengelyével találkozott. Így a vízi-bemutatónk elmaradt.

A bázisunk az Újpesti öbölben volt a motorcsónak-versenyzőkkel együtt. Az egyik vasárnap az Óbudai hajógyári sziget stégjéről akarta az edző a gyakorlást folytatni. Az edző, meg a csapat kishajóval, meg az üzemképes motorcsónakkal átment. És pont akkor késtünk. E. István társunk, meg a bátyám lekéstük az átszállítást. Mit volt mit tenni, törülközőt, benne a pénztárcát felkötöttük a fejünkre, és irány Óbuda. Fél úton lehettünk, amikor megjelent a vízirendőrség járőrhajója. Kik vagyunk, mit csinálunk, hova megyünk? Amikor mondtuk, hogy MHSZ vízisízők, egyből felszólítottak minket, hogy engedjük el a kishajó oldalát. Elköszöntek, ahelyett, hogy átvittek volna.

Télen még kijártunk a Margitszigetre a Nemzeti sportuszodába úszóedzésre, de tavasszal kiderült, hogy nem kap az egységünk pénzt a hajók kijavítására, ezért, meg a „Febris Rheumaticus „ miatt a vízisízést abbahagytam.

Ebben az időben bátyámmal és a haverokkal az Ifjúsági Parkba jártunk hétvégeken táncolni, de mivel kis, alacsony srác voltam így sokszor kaptam kosarat. De ha egy-egy lány eljött velem táncolni, azután már könnyű volt bárkit felkérnem, aki látta a mozgásomat.

A kenyeres kocsin volt még egy-két említésre méltó esemény. Karácsony előtt a kihordóm szabit kért és megkérdezték vállalom-e a járatot egyedül. Fiatal voltam, miért ne. Az első nap a Marx mozi mögötti pékségben mondták, hogy segítségül kiporciózták a rendelést. Valami miatt elkezdtem átszámolni. Csak 100 kiflivel adtak volna kevesebbet a kispesti piacon lévő üzlet rendeléséből. 40,- Ft értékűi áru hiányzott, mert akkoriban egy kifli 40 fillér volt. Ők is átszámolták és megadták a hiányt, de emiatt később indultam, és majdnem este végeztem. Másnap újra hajnali fél hármas kezdés. 3 napig bírtam egyedül, aztán kértem segítőt, kihordót.

Karácsony után volt maradék kenyér. Minden kocsira 20-20 száraz kenyér jutott. Mielőtt indultam volna megkérdeztem, hogy 5 percre használhatom-e a kemencét. – Mondták- igen és körbeálltak, mire kell a kemence? Én, mivel 15 éves korom előtt párszor Nagybaracskán pékségben nyaraltam, rátettem a száraz kenyeret a péklapátra, a vizes kefével áttörültem és zsuppsz be a kemencébe. 5 perc múlva kiszedtem. Várták, hogy a forró kenyér az állásban köt ki, de fiatalon megtanultam, hogy a tenyér alsó húsos részén kevesebb a hőérzékelő sejt, ezért újabb vizes kefe után könnyen kiszedtem a kenyereket. A boltokban megkérdeztük átvesznek –e karácsony előtti kenyeret? Aki megnézte a ropogós, szinte gőzölgő, jó illatú kenyeret, szinte kikapta a rekeszből.

Három-négy eset különösen megmaradt ebből az időből.

A felvételnél egy mentésre kellett kimennem. Egy Lovas nevű középkorú kolléga volt a vizsgáztató, aki az Autóközlekedési Technikumba járt estire. A Hungária kőrúton mentünk a Kőbányai út felé. A vasúti felüljáró alatt átmenve, kicsit emelkedő van. A lámpa előtt megálltam, majd 2-essel akartam indulni. Odakapott a váltóhoz, hogy emelkedő előtt 1-essel induljak. Lassan felengedtem a kuplungot és hátrafelé mozdult a kocsi. Azonnal fékeztem. Szerencsém volt, mert akkoriban nem volt annyi autó és nem álltak szorosan mögöttem. Újra betettem 2-esbe és elindultam. Amikor visszaértünk a Hős utcai garázsba annyit mondott, hogy csak azért mentem át, mert az Autóközlekedésibe jártam.

Egy vidéki kollégát kellett kivinnem Kőbányára. Tél volt, jeges volt az út. A Kápolna utcában sárga keramitkocka volt. Amikor a körforgalomszerű útszakaszra értem a rekeszes Garant megcsúszott, megpördült és farral a szegélykő állított meg. A kolléga ijedten kérdezte, most mi lesz. – Semmi. - A körforgalommal szemben kimentem, megfordultam és befejeztem a fuvart.

Kispesten mély hóban előztem egy biciklistát, aki félrehúzódott. A tükörben láttam, hogy elesett. Leálltam visszamentem, de megnyugtatott, hogy nem én löktem el. A mély hóban egy kőnek ütközött.

A VIII-IX kerületben határán volt egy elég zűrös telep. Fiatal fiúk kötelet húztak ki az úttesten keresztbe. A kihordóm T. János mondta, hogy ez időnként előfordul, mert péksüteményt követelnek, hogy átengedjenek. De nem akart adni nekik. Előkapta a kihúzó méretes, méteres vashorgát és a leeresztett ablakon keresztül a jobboldalon kötelet tartó fiút célozta meg. A srác a kötelet eldobta, mi meg mehettünk vámfizetés nélkül tovább.

1965-ben lengyelekkel is ismeretséget köröttem. A 11 lakásos házunk földszintjén lakott Buresch bácsi. Akinél kártyázni jól megtanultam. Egy életművész volt. Munkamániásnak nem volt mondható, mert, ahogy emlékszem soha nem volt munkahelye. A Bosnyákon, meg otthon, kártyával kereste meg a rokkantnyugdíja mellé a kiegészítést. Németül jól beszélt és egyszer egy lengyel párral jött haza. Neki csak szobakonyhás lakása volt, így anyámat kérte meg, hogy hagy aludjanak a lengyelek nálunk. Így ismerkedtem mg dr. Zygmunt Zagrabaval és Máriával az akkori feleségével. Oroszul megértettük egymást, és meghívott, hogy a következő nyáron menjek ki hozzájuk Lódzba. Ekkor kezdtem el lengyelül tanulni, hogy kinn tudjak majd kommunikálni.

A Budapest Műszaki Egyetem Gépész Karán, Gépjármű szakon kezdtem, Vegyipari Gépész szak, élelmiszeripari gépész ágazaton végeztem. Az első 2 évben a technikum ajánlott konzultációs diákokat. Ekkor voltam először a Belügyminisztériumban. A közlekedési főcsoportfőnök keresett a fiához segítőt. A Mérleg utca bejáratnál vártam, míg lejöttek értem. Szemétkedett az egyik őr, de csak addig, míg az értem jött alezredes rendfokozatát meglátta. Szinte összement, úgy hátrált az ales előtt. Fenn a főosztályon a diák apja kérdezte vállalom-e a fiát és mennyiért. Mondtam 25,- Ft óránként és házhoz megyek. – Miért 25? Úgy tudta 15-ért adok órát. – Igen, de nem belügyesnek. Nevetve elfogadta a kért összeget és megbeszéltük, hogy a Radnóti utcai lakásukba megyek. Felszólított, hogy nyugodtan keverjek le a fiának egy nyaklevest, ha nem figyel és intézkedik, hogy a gyerek tudomásul vegye. Ekkor lehettem vagy 50 kiló vasággyal együtt és amikor az első órán megláttam a 80 kilós, egy fejjel magasabb gyereket, örültem, hogy intézkedett. Félévben még 5 tárgyból állt bukásra, de év végén már csak kettőből. Így nyáron is volt munkám a pótvizsgákig.

A bokáim fájtak, dagadtak. Sok orvos vizsgált, reumatikus lázam volt. Egy főorvos magánrendelésén azt mondta nem tudja, hogy mitől van, de Vegacilin helyett szedjek Beacilint. Ő volt az egyetlen, aki az 500 forintos vizitdíjat nem fogadta el, azzal, hogy segíteni nem tudott, meg mivel jövedelem nélküli egyetemista voltam, megsajnált. Az Uzsoki utcai kórházba kerültem kivizsgálásra, de ott is csak annyit tettek, hogy diagnosztizálták a reumás lázat.

Szobatársam egy jórészt magatehetetlen nagydarab görög ember volt. A látogatásra mindig sokan jöttek. Egymással hangosan dumáltak, az ágyamon is ültek, úgyhogy eléggé haragudtam rájuk. Azután az egyik éjszaka magához tért, leült az ágyamra és felébresztett. Megkérdezte –Hol van? Mondtam: -Kórházban. Milyen Kórházban? –Uzsokiban. _ Milyen országban? Magyarországon- Milyen városban? -Budapesten. – Szokták-látogatni?- Elsoroltam hányan, hányszor. Megköszönte, megkért hogy mondjam meg a családjának, hogy üdvözli őket és visszafeküdt az ágyába. Reggelre meghalt.

1966. Első utam Lengyelországba.

Zygmunt meghívott Lódzba, ezért vettem egy lengyel nyelvkönyvet Varsányi István szerkesztésében . Pár szót, mondatot megtanultam. Váltottam 86 forintért 100 Zlotyit, vettem 2 pár női cipőt 150-160 Ft-ért, meg egy női raffia kéztáskát ugyancsak 150 forintért. A vonaton nem volt ülőhely, de egy bolgár fiúnak jó nagy bőröndje volt, amire leültünk, ha elfáradtunk. A határőr, meg a vámos kissé csodálkozott, hogy a papírokat női táskából vettem elő, rákérdeztek, aztán vállat vontak és mehettem.

Lódzban kézről kézre adtak, minden este kolacija volt, szendvicsek, vagy sűltek és vodka, vodka. Zygmuntnak 350-es sport Junakja volt. A barátjának is, de szerencsémre a barátja lábát törte, így megkaptam használatra egy 350-res sport Junakot. A sztenderre nem tudtam felállítani, mert dög nehéz volt, én meg vagy 60 kiló, így csak az oldaltámasztékot tudtam használni. Az egyik nap kimentünk Cheumiba, kb. 50 kilométerre. Ott ittam először spirituszt 96 fokos tiszta szeszt. Két technikáról tájékoztattak , szétharapni egy tojás sárgáját és ahogy csúszik lefele, a spirituszt vele leküldeni. A másik a nyálgyűjtés telepofára, aztán zsuppsz. Tojás nem volt, a nyál meg ott volt. Megittam egy szto grammot, aztán pár perc múlva fejreálltam. Az éttremben bigoszt kértem, olyan mint a székelykáposzta, meg kértem hozzá pirospaprikát. Ami volt ráöntöttem a káposztára és a zsíros kajától helyrebillentem, de azután már bírtam a többiekkel a poharazgatást. Öten megittunk együtt vagy 6 üveg vodkát. Éjjel hazaindultunk Lódzba. Zygmunt meg én egy-egy Junakkal. A Ryneknél(piacnál) Zygmunt fennakadt a járdaszegélyen. A motor felbőgött, és egy rendőr Warszava egyből fékezett mellettünk. Akkor még nem útlevél volt, csak egy betétlap. Előkaptam és magyar-lengyel-orosz keveréknyelven mondtam, hogy magyarok vagyunk és Balutiba igyekszünk. A zsaruk elmagyarázták merre menjünk, nehogy rendőrjárőrrel találkozzunk.

A női táskát, meg a női cipőket 1000-1000 Zlotiért tudtam eladni, abból damasztot, poharakat hoztam haza.

Zygmunttal meghívást kaptunk egy Gdanszk és Szopot közötti cserkésztáborba. Volt vagy 400 fiú és lány 14-17 évesek. Kaptunk egy-egy 4 személyes katonai sátrat. Sokan akartak beszélgetni az egy szem magyarral, ezért 3 nap alatt piszkosul kikészültem. Harmadik nap éjszaka elindultam az erdőn keresztül gyalog haza Magyarországra. Reggel a fél tábor engem keresett. Megtaláltak visszavittek, lefektettek. Amikor felébredtem, mintha könnyebben tudtam volna lengyelül beszélgetni.

Augusztus 24-én reggel egy pohár itallal, meg egy kanapkival (falat szendviccsel) ébresztettek, mert 20 éves lettem. Megkérdeztem, hogy – vodka-e? Mondták, hogy -Igen, Egy falat kenyér után spirituszt nyeltem. Még az ágyban feküdtem, kiköpni nem akartam, de a kenyér, meg a spirirusz végig marta a torkom. Ezért aznap csak tejet ittam, meg pár tojást nyersen szétharaptam. Aznap volt a táborbontás. és segítettünk összerámolni egy Star teherautóra, meg a pótkocsijára. Estére lettünk kész. Estére egyedül én maradtam józan a reggeli miatt, még a sofőr is piany (totál részeg) lett- Mivel volt hivatásos jogosítványom, benne a nehéz pótkocsi, is ezért feltettük a motoromat a pótkocsira és elindultunk a közel 500 kilométeres útra. Éjszaka egy ellenőrzést kaptunk. Forgalmi, menetlevél, jogosítvány. A széthajtogatós nemzetközi jogosítványon csodálkozott a rendőr.

-Jó ez teherautóra? Mondtam, látta, hogy én vezettem? -Igen. - Akkor jó.

Délelőtt hiánytalanul, épségben megérkeztünk Lódzba.

Két nap múlva Krakkóban voltam. Abban az időben mindkét bokám erősen fájt, „febris rheumaticus” volt a diagnózis, de egy lengyel medika „Pabjalgin” fájdalomcsillapítót adott, úgyhogy tudtam menni. A Wavel alatt egy kocsmában be akartam venni egy fájdalomcsillapítót. Kértem egy pohár vizet. A pincér mondta ott a pulton van. Volt két pohár. Az egyik félig, a másik tele. Gondoltam a fél pohár egy tablettához elég lesz. Gyógyszer be, felest utána. Tényleg feles volt, mert szto gramm vodkával nyeltem le a gyógyszert. Nem köhögtem, csak mondtam a pincérnek, hogy elnézést, fizetem a vodkát. Megkérdezte, hogy tényleg magyar vagyok-e? Amikor igent mondtam, nem engedte kifizetni, mert ha egy magyar gyógyszert vodkával vesz be és mégcsak nem is köhög, akkor ne fizessen.

Kiutazás előtt 86 Ft-ért vettem 100 Zlotyit az OTP-ben. Rózsaszínű papíron rögzítették a vételt. Hivatalos dokumenten. Azután amikor hazajöttem volt vagy 150 Zlotyim. Vissza akartam váltani. Az OTP-ben nem vették vissza, mert csak 100 Zlotyit vásároltam kiutazás előtt. Az egyik nagybátyám, Feri bácsi akkor a Nemzeti Bankban dolgozott valamelyik osztályon. Az ő segítségével tudtam a plusz 50 Zlotyit is visszaváltani. 42 forintot kaptam érte.

Újra itthon. Egyre jobban fájtak a bokáim és dagadtak is voltak. Bottal jártam be az egyetemre. Az egyik fogam is fájt ezért bementem az Műegyetem fogorvosához. Szacsvay doktor megröntgenezett, mondta semmi baj, adott Ridolt, hazaküldött- A Blaháig jutottam a 7-essel, de úgy fájt a fogam, hogy visszamentem. A doki kihúzta fogam és a fog gyökerén 8 milliméteres tasakban genny volt. Ez követően szép sorban a vándortályog miatt elfogytak a hátsó fogaim.

Viszont egy hét után a botot elhagyhattam, a bokáim dagadása megszűnt. kiderült, hogy a tályogok okozták a reumatikus problémáimat.

Közben egy hónap alatt 16 kilót leadtam. Újra a BME rendelője, de a belgyógyászat. Kérdezte egy doktor, hogy tudom-e hol a KÖJÁL a Váci úton- Adott egy papírt kimentem. Sikerült mintát adnom- Kéthárom nap múlva kaptam egy táviratot, hogy „Giardia lambia” nevű bélférgeim vannak. Vagy Lengyelországban. vagy itthon valamelyik déligyümölcs szennyezett volt. Ettől meg én is az lettem.

Malária elleni gyógyszert csak egy patikában tartottak a Kossuth Lajos utcában- Kiváltottam, beszedtem, meggyógyultam.

Ebben az időben volt, hogy mindkét kezemet begipszelték. A jobb csuklóm a Daróczi úti Híranyagjavító bálján törtem, mert egy nagydarab pasi feje a földön volt megtámasztva. A csukóm meg eltört. Az eset úgy volt, hogy tánc közben jött a nagydarab, azzal, hogy öcsi kopjál le- Mondtam, hogy előbb tanulja meg, hogyan kell egy táncpartnert lekérni aztán jöjjön vissza. A szünetben megbeszéltük, hogy zárás után kint rendezzük a nézeteltérést.

A nagydarab nem tudta elképzelni, hogy miért nem féltem tőle, ezért amikor kimentem a mosdóba utánam rohant és le akart ütni. Kaptam egy foltot a szemem alá, de nekiugrottam és levittem a földre. Na, itt támasztotta a feje a padozatot, és amikor találkozott a jobb kezemmel, az meg reccsent egyet. Bátyám akkor ott dolgozott a Híranyagjavítóban és a nagydarab fickó is. Hétfőn ment a nagydarab a bátyámhoz, hogy elnézést kérjen, mert be volt rúgva és sajnálkozott, hogy a csukómat begipszelték az ügyeleten.

Még gipszben volt a jobbkezem, amikor a következő vasárnap Kása Gyusziékhoz mentünk a Kondorosi útra. A szomszédja megkért, hogy az unokaöccsét tanítsam meg motorozni. Az Albertfalvai plébános Danuviájával kezdtem a tanítást. Aztán megmutattam, hogy kell. Egy kisgyerek a motor elé futott, én meg elfektettem a motort. Mivel a kormányt a szélén fogtam, így a balkezem kisujján fordult a motor. Hétfő: sebészet, a bal kisujjam sínt és kötést kapott.

Apámék 1966. novemberében meglátogatták Hokál Jánosékat Angyalföldön a Tisza utcában. A bátyám is velük volt. Mondta, hogy van egy 16 éves lányuk. Kíváncsi lettem. November 16.-án én is elmentem hozzájuk. Magdi, a lányuk nem volt otthon, talán randija volt. Ekkor még mással. Megvártam amíg hazaér. Szőke, hosszú hajú leány volt. Így azután sűrűn mentem a Tisza utcába. Két év múlva megkértem a kezét. Az apjával nem volt túl jó a viszonyunk, mert egyik vasárnap ki akartunk Menni Érdre nagyapámékhoz. Az apja nem, akarta elengedni. Magdi vitatkozott vele, ezért kapott egy pofont. Én meg a magam 60 kilójával a szennyesládára löktem a100 kilós embert. Így kimentünk Érdre.

Nem 1966-ban találkoztunk előszőr Hokálékkal, hanem 1955-ben, mert anyu unokaöccse Schunk Ernő imrehegyi lányt, Pásztor Ágnest vette feleségül. Az esküvőre hivatalosak voltunk. Ági nővére Rozália Hokál János felesége volt. Akkor 9 éves voltam, és készült a gyerekekről egy csoportkép. Első sorban a kicsik, köztük az 5 éves Hokál Mária Magdolna, mögöttük lévő sorban meg több 9-14 éves között a bátyám meg én. Lakodalom a Pásztor házban volt megtartva. Akkor a házat nagynak láttam. Pedig az egyetlen nagyszoba csak kb 4-5x5 méteres volt. Éjfél után előkerült az egyik csizmaszárból egy kés, így mi pestiek hazaindultunk. Kecel vasútállomás kb. 8 kilométer és gyalog. Pesten az Erzsébet királyné úton a kőrvasút mellett laktak Kása Gyuláék. Hozzájuk mentünk és egy hatalmas adag tojásrántottát pusztítottunk el.

Egyetemre hol bejártam, hol mellémentem. Volt, hogy moziba akartam menni, de nem volt kedvem egyedül, ezért bementem, hogy társat keressek. Általános géptan, Greschik tanszék.

300 fős teremben volt a tanszékvezető, meg az első padsor közepén Almássy, aki mindig, mindenhol ott volt. Kb. a 6. sorban, jobbközépen egy évfolyamtárs szundikált. Én balközépen a 10. sorban ültem, egy újságot olvasgattam. Megszólalt a tanszékvezető. – Kolléga urak kérem a diákigazolványukat. Először megijedtem, talán meglátta nálam az újságot. Ahogy mentem lefelé az előadóteremben felébresztettem a szundikáló kollégát, hogy hozza diákigazolványát. Levittük. Greschik elvette és megjegyezte- Örülök, hogy maguk látogatják az óráimat. Gondom lesz Önökre az év végi vizsgán.- Lehet, hogy ezért lett 5-os az indexbe írva.

Az ismétlés után matek szigorlaton a Borbély tanszék egyik adjunktusnőjéhez kerültem. R épület 2. vagy 3.emelet. Amikor bejött a terembe, azt hittük, hogy egy takarítónő jött be, olyan volt a szerelése, frizurája. Húznak tételt, vagy én adjak? kérdezte.Aztán megkaptam a kérdést. Már az utánam jövő 2 diáktársam is levizsgázott, én meg szenvedtem mindig újabb kérdést tett fel. Aztán mondtam, elnézést, de inkább tessék kirúgni, de ne kínozzon tovább. - Kolléga nem akarom kirúgni, mert nincs több hely a matematika vizsgalapján. Addig kérdezem, amíg nem ad egy értelmes választ, hogy átengedjem. Így hát sikerült 2 óra alatt a matematika szigorlatom.

2 évvel később a 6-os villamoson megláttam. Mosókarton ruhában, olcsó szatyorral szállt fel. Felugrottam az ülésről és ráköszöntem – Csókolom professzorasszony. Mindenki felfigyelt a hangos köszöntésemre, és Ő mosolyogva foglalta el a felkínált ülőhelyet..

Stommer az ábrázoló geometriát adta le. A 4. szemeszter után nyári szünidőben Siófokon a szállodasoron lévő Csemege boltban dolgoztam, mint bolti eladó. Egyik nap az utcán találkoztam vele és ráköszöntem

– Jó napot kívánok professzor úr.

Megállt, megkérdezte -Tanítom én magát?

–Nem már harmadéves lettem.

–Akkor minek köszön, -és tovább ment.

Siófokon a csemegeboltban volt, hogy a mellette lévő zöldség gyümölcs bódéban kellett egyedül dolgoznom. Még nem volt minden árusító helyen pénztárgép. Fejben, vagy papíron számoltunk. Egyszer Pataki a fejszámolóművész jött és kért egy kiló őszibarackot. Megkértem, hogy foduljon háttal a mérlegnek.- Miért? –kérdezte.- Azért mert nem szeretem, ha valaki gyorsabban számol. – Honnét ismerem? - 1960-ban, 7 évvel ezelőtt volt Zuglóban az Egressy út 69. alatti Általános iskola 8/b osztályában bemutatót tartani. Én meg ott ültem az első padban. Elfordult. Kimértem a barackot,meg ½ kiló szőlőt. Kérdezte miért adtam szőlőt is. Mondtam- nézze meg a pultot. Ez meg az őszi szép, a többi nem. Aztán kértem 14 Ft-t , kKb. 3 Ft-tal többet, mint a pontos ár. Nevetett és adott egy 50-est, azzal, hogy nem kér vissza belőle.

Másnap jött ki a boltvezető-helyettes gyümölcsös bódéhoz, hogy írjak alá 100 üveg kőbányait, hogy előző nap átvettem. Mondtam nem írom alá, mert nem vettem át, sör nem volt a standon. Erősködött, azért kell, mert túl sok volt a többletem. Alig 18.000 forgalom mellett volt vagy 600 Ft többletem. És én csak 150-et vettem ki előző este a záránál. Azt is a zoknimba rejtve, mert anyám volt az egyik pénztáros és nem akartam, hogy meglássa, mert ő még egy skatulya gyufát , azt a 40 fillért is kifizettetett velem.

A gyümülcsárusításnál Dinnye is volt. Jött Bárdy György, kért egy szelet dinnyét meg egy kést. Volt kis késem is, de a nagy szeletelő kést, amivel még lékeltünk is akkoriban adtam oda, és mondtam, hogy a bódé mögött nyugodtan megeheti a dinnyét. A következő sorban állóknak meg mondtam, hogyha akarják Bárdy művész urat dinnyeevés közben látni10 Ft-ért megtehetik. Bárdy is nevetett, mert mindent hallott.

Őszibarackból nagyon aprószeműt kaptunk több ládával. Sági úr a boltvezető le akarta selejtezni. Jött az intéző én meg mondtam, hogy megoldom féláron. Így volt a standon 8 Ft-ért szép, normális méretű, mellette felállítottunk egy külön mérleget és 4 Ft-ért adtam az aprót. Vették és közben vicceket meséltem. Volt, aki k helyben megették, újra sorbanálltak még egy kilóért. Délutánra zárás előtt kasszát lehetett csinálni.

Főként a gyümölcsstandon használni lehetett a nyelvismereteimet. Orosz az általánosban a középiskolában és az egyetemen is két évig tanultam. Valami ragadt rám. Lengyelt már megértettem. Angolul 2 évem volt a műegyetemen. A németből a gyümölcsök nevét és a számokat tudtam. Aztán jött egy francia vevő. köszöntem neki, majd a kimértem vagy fél kiló szőlőt, meg 1 kiló őszibarackot és angolul mondtam neki, hogy mennyit kell fizetnie. Fizetett, aztán a következő vevő egy recepciós volt a szemközti szállodasorról.

- Mondta, hogy nem is gondolta volna, hogy tudok franciául, mert azt hallotta, hogy a szláv nyelveken társalgok, meg angolul, meg ami kell németül.

–Én meg mondtam, hogy igaza van. Én sem gondolom, mert nem tudok 10-15 szón kívül franciául. A kérem, köszönöm, a köszöntés, meg a számok 10-ig.

– Akkor honnan tudtam, hogy mit akart venni?

– Nézzen végig a választékon, meg azt kapta ahova nézett és láttam, hogy nézi mennyit teszek a mérlegre.

Egyik reggel azt láttuk, hogy valaki a hátsó raktár dróthálóját kiszakítva bejutott a boltba. Elvitt pár üveget, párat meg felbontott. Hívtuk az intézőt, mert jegyzőkönyvezni kellett a hiányt, a károkozást. Amíg várunk a bontott üvegeket a boltvezető-helyettessel elkezdtük lemeózni. Cinzánó, Whíski, Vodka, meg más, minőségi italok. Anyám meg a bolt vezetője ránkszólt, de mondtuk, hogy nem mindegy, hogy 1 deci, vagy 4-5 deci hiányzik a bontott üvegből. Rövid időn belül úgy megerősödtem, hogy mindkét vállamon egy-egy zsák nehézáruval mentem a gondolák közé, hogy feltöltsem a polcot. Ezért nem kellett zárásig bennmaradnom, mert hazaküldtek Tóth nénihez, akinél a cég a szállást bérelte, hogy aludjam ki az aznapi fáradalmaimat.

Pár emberkét elkapunk, mert fizetés nélkül akartak távozni. Az egyik egy fiatalasszony volt pár kozmetikai cikkel és csokoládéval. Kiderült, hogy NDK-ból jött itt üdülő tanárnő volt. Csak pénze nem volt.

Egy munkaruhás fiatalember kétszer olyan súlyú, bár így utólag kétszer olyan tömegű volt mint én, de láttam, hogy eltett egy csomag cigarettát. Akkor még volt az élelmiszerboltban cigi, de egy szelet csokit kifizetve akart távozni. Segítséget kértem így a boltvezetővel együtt az utcán megállítottuk és visszakísértük az irodába. Megértük rakja ki a zsebében lévő, ki nem fizetett árukat. Az átalakított nadrágzsebeiből 1-1 literes pálinka 2 húszdekás őrölt kávé, meg több kisebb csokoládé került elő. Rendőrt hívtunk. A rendőrök már ismerték az elkövető, kimentek a lakására házkutatást tartani. Olyan 5.000 Ft körüli árumennyiséget találtak és hoztak be a boltba, amivel nem tudott a fiatalember elszámolni.

Volt olyan, aki egy szál snassz fürdőnadrágban jött a gyerekével a boltba és drága strandcuccokat akart venni. Aztán olyan vastag pénztárcából fizetet, hogy a fél boltot is megvehette volna.

1967. Lengyelország anyuval Szlávka családja Mentős utazás,. Német bunker, pap isten

6 szemeszter után 1968-ban nyáron taxisofőrnek jelentkeztem, elmentem a kockás taxihoz. Házi vizsga helyismeretből, vezetésből, azután garázsszolgálat a Kerepesi úti garázsban 3-4 hétig. Egyik kocsiból ki, a másikba be, javításra, mosásra, csillaggarázsba ki, be, mentésre kellett menni. Akkoriban Volga, Warszava 203, 204 és 223 kocsik voltak. Akkor volta Lajosmizsei sorompónál egy halálos baleset. Egyik Volga belement a sorompóba. A sorompó karja összetörte s sofőr fejét. Be kellett hozni. A motor, a fékek a kormány működött, így nem vonattuk, hanem lábon vittem be a Kerepesire. Egy hónap után kocsit kaptam, de mivel egy hónap kezdődött a tanév, átkértem magam másodállásba. Esténként 4-5 órát taxiztam. Kertész utcában vettem fel a kocsit. A főállásúak tudták, hogy egyetemre járok, és mindig volt kocsim, mert tudták azt is, hogy kitakarítva teszem le a műszakomat. Volt,hogy két- három főállású ráírta a nevem a menetlevélre, például Schirilla Warszaváját is többször megkaptam. Schirilla volt az, aki évente, január 1-én a Dunában úszott. Mi meg télikabátban dideregve néztük. Testnevelőként is dolgozott. Edzett volt, mégis fiatalon, 60 éves korban eltávozott az égi utakra.

Az első fuvaromat mindig a Rákóczy téri droszttól kezdtem. Ott diák, meg kétgyűrűs volt a nevem, mert akkor már eljegyeztem Magdít és a nagymamámtól örökölt jegygyűrű a másikkezem en a kisujjamon hordtam. Minden másnap Este 5-től 11-ig dolgoztam. Anyám megvárta amíg hazaérek,mert akkoriban több taxist is megtámadtak a pénzért, pedig pár száz forintnál nem volt több nálunk.

Azután a támadások miatt a Warszawákban a sofőrülés köré plexilapot szereltek Így az utas ha hátul ült nem is tudta a viteldíjat odaadni. Az anyós ülésen ülő is a plexi alatt, vagy a szélvédőnél dughatta a pénz. Aztán volt, aki nem is akart fizetni. A grabancát a kocsiban a plexi miatt nem is lehetett elkapni. Volt, hogy kiugorva kellett fizetésre bírni az utast, ha sikerült elkapni. A plexi meg arra ia jó volt, hogy alatt pont a soför veséjét lehetett negszúni alkalmas hosszú pengével. De aztán jött az újabb Warsawa a 223-as. Ott viszont nem két külön álló első ülés volt, hanem egybeszabták. Az másra volt jó.

Azért eseteim voltak.

- Gellért szállóhoz két kocsit rendeltek. Angolok a Moluin Rouge hoz kérték a fuvart. A beugró 3 forint 50, a guruló nappal 2 forint 70, éjszaka 3,50 volt. Úgyhogy a számla összesen vagy 14 Forint volt. Én közben az egyetemen szerzett angol tudásommal elmagyaráztam, hogy a forint nem font,és egy skatulya gyufa 40 fillérbe került. Ezért 6 Forint-tal többet, egy 20-ast kaptam és nem kértek vissza. A mögöttem jövő taxissal együtt beálltunk a drosztba. Kérdezte mennyi jattot kaptam Mondtam, hogy 6 Forintot. Ő meg dühöngött, mert csak 50 fillérrel kapott többet.

- Amikor a Főtaxi kapott 2 Torinói Fiatot megkérdezték, hogy kivinném-e az egyiket. A Ciprus utcából kellett vinnem. Kivittek, átvettem a kocsit. Eddig szinte kizárólag szocialista kocsit vezettem, Úgyhogy még a sebességváltót is keresgéltem. Ez volt az első olyan autó alattam, ami nem dobfékes volt A keleti érkezési oldalánál vettem fel két utast. A Baross utcánál megkérdezték, hogy milyen a tárcsafék ebben az olasz kocsiban? Beletapostam és majdnem a szélvédőn koppant a mellettem ülő. Aztán mondtam, hogy – Elnézést de még csak fél órája ismerkedem a Fiattal, és még nem kellett erősen fékeznem.

- Volt olyan utasom akit a Kőér utcába kellett kivinnem Kőbányára. Közel éjfélkor. Jó nagydarab utas volt. Olyan kétszer akkora mint én a 62 kilómmal. Menet közben megkérdezte. – Nem félsz, hogy fizetés helyett leütlek? Válaszoltam, hogy –Nem volt nagyon fuvarom és csak 60 Forint van nálam. Ha ez megéri, hogy sittre menjen, akkor ő tudja, hogy mit tesz- de közben eléggé féltem,mert sötét is volt és ahova mentünk nem a legbiztonságosabb hely volt.

-A Keletitől volt még egy esetem. Egy utas csomaggal. Beszállt és azt mondta: Messze. Elindultam a Kerepesi úton kifelé. Az Őrs vezért tér után megkérdezte németül, hogy hova megyek. Magyarázkodtam és is, ő is. Aztán kiderült, hogy a Városligetbe akart menni a Hungexpóba és a Vásár szót mondta csak éppen németül.

- De volt olyan külföldi utasom, aki megkérdezte, hogy Budapest olyan-e mint Amszterdam, mert kétszer is átmentem a Duna feletti hidakon. Keletiből Szabadság híd, aztán Margít hídon vissza, hogy az akkor még Vörös csillag szállodába vigyem.

Volt amikor jó jattot kaptam. Csillaghegy Árpád fejedelem útján egy megálltam. Y fordulás, majd tolatás 50 métert Újabb Y fordulás. Megkérdezte az utas:- Mi volt ez. – Mondtam, hogy nem látta egy fekete macska ment át előttünk, azért kellett tennem, amit kellett. Amíg ki nem szállt addig nevetett. De 27 forintra egy 50-est adott.

Minden másnap mentem délután 5-től 10-ig 11-ig. A Telekinél volt a taxi benzinkútja és zárás előtt mindig tankoltam. SA Köztársaság téren a Népszínház előtt volt az Eszperantó étterem.

A vezetője egy középkorú nő volt. Ha úgy végeztem, mint ott volt a zárás, akkor arra kanyarodtam, mert az Akácfa utcába lakott, én meg a úgyis a Kertész utcai garázsba mentem. Beszélgettük és említettem, hogy éttermet keresünk. –Mihet – A Lagzimhoz. Így hát közért áron kaptuk az italokat és az 55 fős társaságunk az vacsorával éjfél utáni ismételt étellel, itallal összesen Kása Gyuszi szerint 5.400, Forintba került. A cigány zenészeket a főnöknő utasította, hogy ne muzsikálják ki a pénzt a vendégektől és akkor jól járnak. De a végén éjfél után 3 fél négy felé volt a fájront.

Az egyetem 4. évét végeztem és utána nyáron főállásban taxiztam. Az esküvőre a Magdinak Mercédesz kocsit szereztem, mert egy 56-os barátunk Svédországból a svéd feleségével látogatást tett és az esküvő előtti 2 nappal jött a házmesterünkhöz látogatóba. Förhécz Miki kereste Szikszai Mikit, de ő meg Új Zélandból még nem látogatott haza. Megkérdeztem jönne e a lagzira –Vállalta, úgyhogy meglett az esküvői kocsi. Másnap kimentünk Pilisvörösvárra, hogy a kocsit feldíszítsük, meg az esküvői termet. Ott olcsóbb volt a virág. Magamnak nem rendeltem taxit, mert azt gondoltam, hogy a Váci úton fogok egyet.

Magdi elment reggel fodrászhoz. Ücsörgött, várakozott, aztán megkérdezte a fodrásza, - Magdi, csak nem sietsz? -Dehogynem. - Miért? – Esküvőre megyek. –No és, kiére? Az enyémre. Így hamarabb munkába fogták, csak sajnos a szép hosszú haját is levágták.

Én meg vártam a Váci út Tisza utca sarkán, hogy jöjjön taxi. De nem jött taxi, csak később, így majdnem elkéstem a saját esküvőmről.

1969. aug. 9,-én volt az esküvő a XIII., kerület Házasságkötő teremben a Pannónia utcában.

A házasságkötő teremben leültem és egyből keresztbe tettem a lábam. Kása Gyuszi a tanúm bökdösött, hogy azért mégse tegyem. Közben az utcán egy táskarádióból hangosan bömbölt az Obladi-Oblada. Este irány a Köztársaság téri Eszperantó. Reggel haza, és délelőtt elindultunk a Keletibe, mert a nászútat Lengyelországba terveztem. Kicsit meglepődött Mária, Zigmund Zagraba felesége, mert nem kapott előtte értesítést, hogy mgnősültem. Zigmund kapott, de nem értesítette Máriát, akitől nem sokkal előtte elvált. Azért nagyon kedvesen fogadott minket, marasztalt ezért nála szálltunk meg 2 napot. Azután tovább vonattal Warsóba. Itt egy ifjúsági szállóban szálltunk meg és bejártuk a várost. Az óváros bárjában (Bar Mlecsni) ebédeltünk. Világos öltöny nadrágja volt rajtam. Magas bárpult-székek voltak. Ahogy felültem, nem az asztalra támaszkodtam, hanem a tányér szélébe. A leves meg az ölembe. Milyen szerencse, hogy nem paprikásan főznek a legyelek a tejbárban. Így mentem a mosdóba kértem egy törülközőt, vagy abroszt. A WC-s néni csodálkozott, hogy minek. De megmutattam a foltot, így segített. Kitisztítottuk, és gyorsan megszáradt, mert jó meleg volt a „Kultura i Nauki” palota előtt. Azután mentünk Krakkóba és Katowicében ültünk fel a hazafelé tartó vonatra.

nN gondoltam magamnek meg fogok eárnapoookocvsit ciKocsi, virág

Az egyetemi évek alatt társadalmi ösztöndíj

1970. diploma Törökszentmiklós Barneváll

Eszembe jut 1970. A diplomamunkámban francia pauszon adtam be az egyik fő gépszerkesztést.. Éjszaka dolgoztam és egy pacát ejtettem. Aznap volt a leadási határidő, így újra nem álltam neki a szerkesztésnek. Kivakarni nem tudtam, ezért körberajzoltam kb. úgy mint a képen. A védésnél az 1. kérdés- Honnan van a vászonpauszt? 2. A pacára - Ez mi ez? - A válaszom - Körberajzoltam, ezért nem része a munkának. - Elfogadták és meglett a diplomám.