Tengiz

1988. október 7-14. között a Szovjetúnióban, Tengizben voltam. Feladatom volt az Olajterv Tengizi Iroda eszközeinek és a kint lévő kollégák fogyó-eszközeinek leltározása. A munka elvégzését a jelentésem és az elkészített leltározási dokumentumok tanúsítják, ez a beszámoló az ottani élményeimet tükrözi.

1988. október 7. péntek 11 óra: Chemokomplex útiellátmány átvétel, 13 óra jelentkezés Ferihegyen. Aeroflot Charter gépen utazunk. Első utamon 4 órát kellett várnom az indulásig.

(1. kiegészítés: Akkor még nem tudtam, hogy csak a kezdő kiküldöttek érkeznek ki a meghirdetett időpontra. Két óra rátartással és még a tranzitban másfél, két óra várakozással teszik unalmassá az utat. A gépen nem tolakodtam, pedig, mint ideiglenes kiküldött, a valamivel kényelmesebb első kabinban lett volna helyem. A turista osztály első sorában ültem az ablak mellé. Szokásomhoz híven, öltönyben, nyakkendőben. Emiatt az útitársak rummal, pálinkával kínáltak. Várakozásuk ellenére elfogadtam a kínálást és egy üveg "három-torony" nevű nedűt kínáltam vissza. Mire Moszkva fölé érkeztünk, már némi segítségkellett a beinduláshoz.)*

Moszkvában kiszállás, vámkezelés. Világútlevéllel, vízum és kétnyelvű kiküldetési rendelvény nélkül utaztam, így csak külön tiszti engedéllyel léphettem be a Seremetyevó II-ön. Modern, nyaktaggal csatlakozó folyosókon mentünk be a reptérre. Tíz, tizenkettő útlevélkezelő-fülke előtt kellett besorakoznunk. A falon hatalmas tábla számokkal. Amikor sorra kerültem az útlevelemet a kiskatona elvette és forgatta. Előttem piros útleveleket adtak be. Az enyém kék volt. Forgatta és nyomogatott egy gombot. Szólt a csengő és a falon villogni kezdett a fülke száma. Jött egy tiszt:-Kakoj passport? -Kudá igyos? -Ggye jeszt dokument?

Alig tudtam meggyőzni, hogy jogosan jöttem, munkám van Tengizben. Úgy meglepődött, hogy ami helységek nevét a gépen hallottam, mind beírta jogos tartózkodási helyként. A tortúra után megkaptuk a poggyászainkat. Itt még mind megvolt. Át a vámkezelésen. Egy két csomag gyanúsan szaglott. A "finom" poggyászkezelés eredményességét egy-két üveg bánta.

A "Semerreretyón" a mellékhelység szokatlanul tiszta volt. A „súlyemelés” tovább folyt. Moszkvai ismerősök jöttek ki a gép elé, hagymával, savanyú uborkával. A kolbász és szalámi a magyar csomagokból került elő. Vodka után a pálinkásüveget adtuk körbe. Beszállás előtt poggyász leadás. Sötétben bukdácsolva, egy vasakkal teli kazánhelyiségen keresztül a nyak-tag végénél lévő vaslépcsőn felmászva mentünk vissza ugyanarra a gépre. Hajnali 2:30-kor érkeztünk Gurjevbe. Itt először kizavartak minket a reptérről a kerítés mellé. Jó 30-40 perc várakozás után az oldalkapun keresztül egy nagyobb helyiségbe irányítottak. A reptér felől egy csúszda nyúlt a terembe. Előállt egy GAZ 51-es kisteherautó, és arról dobálták csomagjainkat a csúszdára. Halomba tornyosult a padlón, amikor kezdhettük a válogatást. A csomagok közül itt már nem volt meg mind. Volt olyan matrózzsák, amelyik már üresen került a csúszdára.

Reklamációt nem fogadtak el. Főként az üvegek lettek megdézsmálva. Az ideiglenes kiküldötteket és a vezetőket a reptér melletti 200-as szállóban helyezték el. Nagy hajcihővel beszálltunk és 2 perces út után már megérkeztünk. A 200-as elvileg 200 fő elhelyezésére lenne alkalmas, de jobbára csak a vezetők és az ideiglenes kiküldöttek használhatták. Az üzletelés vastagon folyt. Főként alkoholtartalmú árukkal. A sok üres szoba ellenére két-ágyas szobát nyitottak ki és az egyik Tengizi büféssel kerültem egy szobába. A nevét nem tudtam megjegyezni, mivel sem az úton sem a szállóban nem szenvedtem hiányt alkoholtartalmú italban. Az ő révén tudtam Tengiz-ben úgynevezett "CS" vitaminhoz jutni, amikor a vitt mennyiségből kifogytam.11 órakor AN 2-vel tovább Tengizbe. Menet közben a pilóta automatára kapcsolt, hogy adminisztráljon, illetve szunyókáljon. Ekkor simán ment a gép.

Október 8. szombat 13 óra. Ázsia, Kazahsztán. Alattunk a Káspi tenger széle, melléke, majd a sivatag. Egy négyszögletes lakótábor mellett, makadámmal javított leszállópálya. A lakótábor Magyarújváros. Mellette egy kisebb, a helybelieké. A vezetők és az ideiglenes kiküldöttek AN 2-vel tették meg Gurjevtől a körülbelül 460 kilométeres utat. A dolgozók és a csomagok Ikarus buszokkal, mintegy 8-10 órán keresztül zötykölődtek. Az ÁFI-nál dolgozó K. István kollégánk jóvoltából U. Péter kocsival várt a "reptér" mellett. Beszálltunk, s kb. 2 perc alatt megérkeztünk a lakótábor köz-pontjába. Az autó és kocsihasználat státusszimbólumként működött a telepen. A magasabb vezetők és a kocsihasználattal rendelkezők a telepen belüli százméteres utat is autóval tették meg. A kórházban kaptam ágyat, elhelyezést a kiküldetés idejére. Egy miskolci KTSZ elnöke volt a szobatársam.

A gép megérkezése után kaptunk hírt egy balesetről. UAZ-zal mentek magyarok. Férj, feleség és egy kollégájuk. Az út széles volt. Itt a sivatagban a közelben bányászott természetes bitumengöröngyöket használták. Ezek között méteres göröngyök is voltak. A göröngyöket a kijelölt útra leszórták, szétlapították, kőzúzalékkal megszórták és az utat átadták. Nyáron a bitumen olvadt, lágyult és az út bakhátasodott, hosszirányban barázdásodott. A közlekedési rend az erősebb elve volt. A kisebb kocsinak kellett mindig kitérni, vagy menekülni. Az UAZ egyedül haladt az úton. Szemben két autó közeledett. Egy URAL"fakarusz" a platóra szerelt kb. 8o- 1oo fős bódéval, melybe létrával másztak fel az utasok és egy csőszállító KAMAZ. A két góliát versenyzett, előzgették egymást. A magyar fiú vezette UAZ az egymást előző két kocsi közt próbált átbújni. Sajnos nem járt sikerrel. A vezető gerincsérüléssel egy hét múlva mellettem ült a repülőn hazafelé. A feleségét és a kollégáját nem lehetett megmenteni. Egyikük a helyszínen, másikuk a kórházban vesztette életét.

Még aznap megkeresett J. Mihályné és K. Sándor, hogy vasárnap elmegyek- e kirándulni Kulszáriba és az úgynevezett " fehér sziklákhoz ".

Október 9. vasárnap. Irány a legközelebbi város /közel 100 kilométerre/: Kulszári. Vasárnap is nyitva-tartó üzletek, piac gránátalmával, teveszőr- sállal, sapkával. Tyubitejkát, kazah sapkát is vettem.

A városka utcái akadályversenyre is megfelelnének. Jártunk olyan üzletek-ben, ahol a központi fűtéscsövei a bejárati ajtó felett voltak 10 centiméterrel. Aki itt fennhordja az orrát, az előbb-utóbb hasraesik. A választék, az árúkészlet szegényes. 

(2. kiegészítés: E megjegyzésem miatt az akkori főnököm megorrolt rám. Ő Moszkvában végzett. Feleségét is Moszkvából hozta, s a lánya is kinn járt egyetemre. Nem viselte el a kritikát. Sem az Őt ért bírálatot, sem az általa szeretett Szovjetúnió bírálatát. Pedig a választék szegénységének indokait eléggé részleteztem.)*

Kulszárinak, ennek a közel 40.000 lakosú városkának a főpályaudvara, az egyetlen pályaudvar melletti közértbe mentünk be. A bejárati ajtón nem volt kilincs. A baloldali pult kenyér és keksz, liszt. Szemben tojás, dzsem és egyféle befőtt. Jobb oldalt a húsos pult. Egy tepsi mjászló, vagyis vaj, egy tepsi zsír és a hús egy tepsiben, egy nyúzott lófej. A választékot le akartam fényképezni, de figyelmeztettek arra a lehetőségre, hogy rendőrt is hívhatnak, aki a negatívot megnézheti. Napfényben, hogy mit fényképeztem le. Így, az üzleteket csak kívülről fotóztam le. Például az ifjú házasok boltját, ahol a tyubitejkát vettem és egy alumínium karperecet, melyen két alu-mínium gyűrű is volt lánccal hozzáerősítve. Az üzlet ajtaja légópince ajtó volt. A kilincsről a büfés mesélte, hogy a lakótábor magyarok által üzemeltetett boltjába még az elején betévedt egy kazah. Csodálkozott a választékon, és amikor ki akart menni, meglökte az ajtót. Az nem nyílt, mivel befelé nyílt, s kilincsre volt csukva. Leült a bolt közepén a sarkára, és amikor egy vevő kiment, felugrott, s az ajtóhoz ment. Azt becsukták előtte. Visszaült, s ez így ment egy darabig, majd felállt és egy kifelé haladó vevő mögött szorosan kiment. A következő vevővel meg visszajött. Még két-háromszor ki, s be, s a végén a kilincset használva ment ki, boldog mosollyal. Megoldotta az ajtó rejtélyét. Még egy adalék a fűtőcsőről. Mind Kulszáriban, mind Karatonban, egy, a lakótábortól tizenhat kilométerre levő kis faluban volt központi fűtés. A fűtőcsövek az utcákon keresztbe- kasul húzódtak. A lefektetésük után jött a szél és a takarásul rászórt homokot elfújta. Ezért külön térkép kellett, ha valahova el akart kocsival menni az utas.

A központi fűtésről csak annyit, hogy annak oka, a tevék számának jelentős csökkenése. Legelhető növényzet nem lévén, a régiek a tevetrágyával főztek és télen fűtöttek. De a tevék elfogytak. Pár kilométerrel odébb keresztülmentünk az Emba folyó hídján. A folyó nyáron és most is csak szakaszokban él, nagy-része kiszárad. A mélyebb helyeken megmarad a víz, itt halbőség is előfordul, bár erre közvetlen tapasztalatom nem volt. Még 70 km autóút után az egykori tengerpartra érkeztünk. A Kaspi tenger innen már 100 km-re húzódott vissza. A fényképeken nem látszik, de a magyarok nyomait eldobált magyar sörösüvegek dokumentálták. Megnéztük a homokkő sziklákat, megcsodáltuk a sivatagi –sótűrő- virágokat és a sivatagi antilopokat, az ugróegér kolóniákat. Skorpiót kerestünk, de nem találtunk. Az ugró-egér kolónia olyan mint egy lakótelep. Egy kiemelkedő, homokkupac jelzi a kolóniát. A tetején az ügyelő figyel a két hátsó lábán ülve, mint egy mini kenguru. Ha közeledünk, jelt nyüszít, s a telep tagjai eltűnnek a lyukakban. Ha mellette csöndben, mozdulatlanul megállunk, pár perc múlva előjönnek, sürögnek, forognak. A bolhája váladéka a pestishordozója, terjesztője. Nyáron emiatt az ott dolgozó magyarokat is beoltották. Azon a napon hagyták abba az oltást, amikor megérkeztünk.

Kezdődött a tél, de a száraz hideg, csak hűvösnek tűnt, kiskabátban elbírtuk. Borostyánkő- szerű ördögkörmöket, és a tenger emlékét őrző kagylókat gyűjtöttünk. A sivatagi úton porral- homokkal lett tele a kocsi. A közlekedésről csak annyit, hogy esetenként az erősebb kocsi elve érvényesül. Nem sztráda minőségű, de elég széles aszfaltozott utakon is mentünk. A sebesség-korlátozást a maximális sebességet ajánlatos betartani, mert 80 km/óra felett a kocsi, az út hullámain pattogni kezd, irányíthatatlanná válik.

Október 10-13. Reggeli a lakótáborban, 8 órakor indulás az ipari bázisra. A Borsodi Volán buszán jegy nélkül utaztunk, de itt nem jön kalauz, vagy ellenőr. Olajtervesekkel, s volt olajtervi dolgozókkal találkoztam. B. György, K. Ferenc, K. István, T. Zoltán az ÁFI stábjában. D. Erika,K. Imre, P. Károly és D. Lüszi a VEGYÉPSZERT erősítik.

A nyújtott, 10 és fél órás műszakok következtében gyorsan befejeztük a munkát. Sikerült az ipari létesítményekre is kijutnom, bár a munkám az ipari telepre korlátozódott. Kaptam kölcsön védősisakot és önmentő készüléket is, így teljes felszereléssel indultam ki. Úgy hiszem, hogy az önmentő készülékről is kell szót ejtenem. A föld alatt rejlő szénhidrogén nagy mennyiségben tartalmaz kénhidrogént is. A fajsúlya emiatt lényegesen nehezebb a levegőnél. Kitörés esetén szétterülve a levegőt, így az oxigént is felnyomja, elnyomja. A szűrös gázálarc itt használhatatlan lenne, mert nincs oxigén a szűrendő kitörési gázfelhőben. Az önmentő készülék egy gázálarccal ellátott mini-vegyiüzem. Veszély esetén fel kell venni a gázálarcot és a"szatyorban" lévő berendezést legalább 3 és fél liter levegővel fel kell fújni. A kifújt levegő lesz recirkuláltatva, úgy, hogy közben a miniüzem a széndioxidot kiszűri, leválasztja belőle. A kiutazók ezért minden esetben átestek vitálkapacítás-mérésen. Tartós kiküldött csak jó tüdejű lehetett.

A tartós szakértői kiküldetésem ezért hiúsult meg, két decivel kevesebbet tudtam csak fújni a megfelelő szintnél. A készülék használata esetén túlzott oxigén igény mellőzendő, ezért csak nyugodtan, lassan szabad a menekülést végrehajtani.

Bár kíváncsi lennék, veszély esetén ki tudna lassan, sétálva bandukolni a gyülekezési pontokig. Az útmentén mérő ellenőrző pontok vannak. Részben a légszennyezettség mérésére, részben az illetéktelenek kiszűrésére. Elvileg és az államközi megállapodás szerint is, a fokozott balesetveszély miatt a tábor és munkaterület környékén körülbelül tizenhat kilométeres körzetben nem volt megengedett a kútfúrás. Nem volt megengedett, de mégis volt fúrás. szinte közvetlen a munkaterület mellett. Reméltem, hogy a 216 méter magas kéménybe is felmehetek. Áramszünet miatt a svéd lift automatái le-oldottak, gyalog meg nem vállalkoztunk a kémény megmászására. Mondják, hogy fentről, tiszta időben 70 kilométerre is ellátni. Igaz, sem fa, sem domb nincs a Kaspi tengerig. Akkor meg mit nézzünk? Esténként a lakótá-bortól 16 kilométerre levő Karaton falu és lakótelep - építkezés fényeit úgy lehet látni, mintha közvetlen közelben lenne. A levegő relatív nedvesség-tartalma alacsony, ipari szennyezés sincs a környéken, ezért még a csil-lagok is fényesebbnek, nagyobbnak látszanak.

Az ételek mennyiségére és minőségére sem lehet panasz. Magyar konyha, hozott anyagokból. Mindenki annyit vehet, amennyit akar. Mini-dzsemet, főtt tojást, kenyeret, vagy zsemlét akár többet is. Volt, aki emiatt akart bejutni Kulszári, vagy Gurjev piacára. Hogy eladja, amit szorgalmasan felhalmozott. Igaz, meztelen csuklóval ment ki és sok "smukkal"jött haza. A hatalmas ebédlők önkiszolgáló rendszerűek. Nekem ízlett és bőséges volt a kintiek főztje. Akinek kevés volt, az a lakótábor boltjában vásárolhatott magának. Csak italt nem, mert azt adagolták. Csak hét végén lehetett venni, a szállítástól függően pár üveg sört, vagy egy liter bort.

Elvileg az ideiglenesek külön ellátásban részesülhettek. Ezt a külön ellátást én nem vettem igénybe.

Ami volt, elég volt, illetve a megismert vendéglátós révén tudtam pótolni a hiányt. Esténként a szeszhiányt nem lehetett felfedezni. Az ismerősöknél, munkatársaknál mindenhol, s mindenkor elegendő, nem-üdítőital volt az asztalon.

Csütörtök délután az AN 2-sel visszaindultam Gurjevbe. Gurjev Európa és Ázsia határán van, az Ural folyó keresztezi. A reptérről iránytaxival 10 kopekért bementem. Átmentem a két földrészt összekötő hídon, körülnéztem a városban.

A hídon érdekesen magas volt a járda, mintegy hatvan centiméteres. A széle 80-as szögvassal és vaslemezzel megerősítve. Az úton, a járdán kátyúk, gödrök. A járda magasságát a vezetéképítési "technológia" indokolta. Egy helyen fel volt bontva a járda, s a gödörben ott volt az eredeti járda, s rajta a víz, agáz, vagy egyéb vezetékek. E fölött az új járdaszint. A gödör sem kerítve, sem megvilágítva nem volt. A buszon nem kellett jegyet vennem, mert vendég voltam. Egy lakótelep közértje előtti sorba orosz szokás szerint beálltunk, biztos lehet valamit kapni. Később megkérdeztük, hogy mit adnak. Kiderült, hogy magyar zöldbabkonzerv érkezett. Mivel az nem kellett, így soron-kívül is bemehettünk, megnézni a választékot. Vacsorázni a GURJEV Hotel éttermébe mentem, saslikot kértem. A saslik melegen volt jó. Ahogy hűlt, úgy érződött egyre jobban a faggyú-íz. Az étteremben kazah, örmény, grúz férfiak voltak. Női vendég talán összesen egy. Sok asztalnál bontattak pezsgőt. A pincér megrázta, s úgy lőtte ki a dugót, hogy a pezsgő fele is kiment. Én is kértem, s megkértem a pincért, hogy ne rázza fel, s ne a parkettát locsolja fel. Miután megkóstoltam, megértettem a locsolás okát. Förtelmes volt. Meleg és gyümölcspezsgő. Csak a nevében volt pezsgő.

Október 14-én pénteken, ottani idő szerint11órakor indultunk ismét Aeroflot géppel vissza. Az időeltolódás 4 óra, így 17 órakor, 10 órai utazás után hazaérkeztem, melyből a tényleges repülési idő közel 4 óra volt.

(3. Kiegészítés: Moszkvában majdnem két órát töltöttünk a tranzitban és a váróban. A fejemen lévő tyubitejka miatt más vallásúnak néztek. Lengyel, belga utasokkal beszélgettem, s egy olyan magyarral, ki állandóan utazgat hivatalosan. Bevallom irigyeltem a munkahelyét, s a lehetőségét. Sőrt ittunk,bár nem volt túlságosan jó ízű. A felesége meg rángatta, hogy én nem vagyok olyan, hagyjon békén. De név és telefonszámcserével váltunk el.)*

(4. Kiegésztés:A Tengizi munka kapcsán még egy adalék. A VEGYÉPSZER a mai napig kiválóan profitál ebből az üzletből. De csak a VEGYÉPSZER. A rubel kitermelési mutatója abban az időben 30o Forint körül volt. Emlékezetem szerint Marjaiék a kezdetben még jobb üzletet is köthettek volna. De késlekedtek. A döntéssel, az aláírással. Így nem az európai, nem a magyar, hanem az akkori szovjet munkabér bérszintje lett figyelembe véve az államközi megállapodásban.

S, hogy a közvélemény ne követhesse az eseményeket közvetlenül, a költségvetésen belül, ezért létrejött

az ÁFI. Az Állami Fejlesztési Intézet. És az állami nagyberuházások máris közvetett módon finanszírozhatók. Így a mai napig is lehet bújtatnia gazdaságtalan beruházások valós adatait.)*

Budapest, 1988. dec.

Az eredeti megjelent az OLAJTERV HIRADÓ 1/1989.számában

A kiegészítéseket (.)*1994. márciusában követtem el.