Külgazdaság, külgazdálkodás

/Kalacsnyikovval, eszmei áramlatokkal./

 

Kádárról, mármint az újról a békéscsabai választás előtti jelölés jut eszembe. - Ha felkérnek vállalom.- mondta stabil helyzetű miniszterünk.

Ezt hírt az újságok siettek  megírni, és a TV Híradó sietett , mint hírt közölni. De az önjelölt csak jelölt maradt.

Nemrég Japánban járt. - A japánok segítenek erőfeszítéseinkben.- nyilatkozta az információ-éhes tudósítóknak. - Naná ! Segítenek nyögni.

Mert az a fránya, kinek pénztől dagad a bukszája ingyen nem segít. És a kölcsönnek, a kiadásra kerülő Államkötvénynek ára van. Azt fizetni, törleszteni kell. Igaz, a fizetés, sőt a törlesztés nem a jelenlegi, legalábbis remélem nem a jelenlegi vezetés fel-adata lesz. Majd az új Kormánynak. De ennek a népnek!

A lépések időrendiségét a volt KGST piacok felé történő szigorítás, majd befagyasztás jelentette. Magyar árunak nem kell piac. Leépítették a keleti piacokat, s nem építettek nyugatiakat.

A felégetett híd sokáig parázslik. Parázsló terepen nehéz újat építeni. Ez meglátszott és most is látszik a kivitelünk alakulásában. Az optimista nyilatkozatokat semmi nem támasztja alá. A kezdeti időszakban mindenből kimaradtunk. A segélyszállítmányok nem magyar élelmiszertermékek hanem a volt NDK hűtőházak készletei és a Közös Piac termékfeleslegei jelentették. De akkor más dolgunk volt.

Például Kalacsnyikov. Aztán tagadás, magyarázkodás. Tizenötmilliót kellett segítenünk. S közben az itthon élő tízből kilenc leépül?

Lehet, hogy az Európai Közösség sugallatára, de megkezdődött a mezőgazdaság, majd a termelő ipargazdaság szétverése. A mezőgazdasági termelés a harmadára csökkent. Nem tudom, hogy a tatárszentgyörgyi sáskajárás mit jelképez. Nem hiszem, hogy csak az aszályt.

Ahol a földet nem művelik, ott a kártevő szaporodik. Ebben az országban pedig a kártevők száma növekszik.

A behozatalunk bizonyos termékekből ugrásszerüen növekedett.

Amikor a sertéstermelők tönkretétele volt a cél, olcsó sertéshúst hoztak, hozattak be.

Mivel a termelők még azután is termeltek, az átvételnél csak ígérvényt kaptak, későbbi fizetésre. Ha szerencséjük volt, meg is kapták a pénzüket. Mivel a termelők még ezután is termeltek megjelent a sertés-vész.

Ez mostanában a vagyon leértékelhetőségének egyik legbiztosabb magyar módja, a mezőgazdasági nagyüzemekben.

S, hogy milyen a véletlen az előző szót először úgy írtam le: nagyüzelmekben. Talán nem véletlenül.

A száj és körömfájás Olaszországban ütötte fel a fejét. A Közös Piac azonnal intézkedett- megtiltották a magyar áruk beszállítását az európai piacokra. Biztos a döntéshozók az Olasz nemzetiszíneket fejreállítva nézték. Úgy az is piros-fehér-zöld. Nem lehet bosszankodás nélkül belegondolni, hogy a nyugati termékek előtt teljesen nyitott a határ, s manapság a banán a szállítási költség és távolság ellenére olcsóbb a szabolcsi almánál.

Lehet,hogy a tervszerűség minden téren érvényesül,s központi támogatást kap az idegen termék.  Balkanizálódunk, vagy banánköz-társasággá válunk.

Nem hiszem, hiszen megyünk a rabszolgaság felé. Ők fejlettebb szinten fognak állni, ha így megy tovább.

A kapott segélyeken, kölcsönökön nem a magyar vállalkozó, nem a magyar szervező, nem a magyar vezető, nem a magyar tanácsadó gazdagszik. Az osztrák támogatásból osztrák cég mér fel magyar vállalatokat, ipari kémkedve, piacot rabolva. Az adatokat a felmérendő vállalat szakembereitől igénylik, az esetek többségében ingyen. S ezt át szerkesztve jutnak ugyanarra a megállapításra mindahányan:

- privatizálni kell.

- meg kell változtatni a termékszerkezetet.

- le kell építeni a létszámot.

Az angol, s betűrendben a svájciig nevesíthetnénk a fenti gyakorlatot.

Sem a magyar terméknek, sem a magyar szellemnek nem segít az ér-tékmegőrzésében a jelenlegi gyakorlat.

Amerikai- magyar cégnél jelentkeztem munkára. A feltételek Tamás-bátya korabeliek voltak. Múlt századi fizetésért, "amerikai munkarendért" rabszolgai gyakorlatért.  Az magyarországi " amerikai munkarend   -túlóra nélküli hétvégi munkavégzést,  -napi 10 órás  munkarendet - melyből napi nyolc órát fizetnek, és -25 éves munkaviszonyom ellenére évente maximum 2 hét azaz kettő hétszabadságot jelent. .Amikor a Munkatörvénykönyvet, mármint a magyart említettem, ki-derült, hogy túl képzett vagyok. Sőt talán még szakszervezetet is alapítanák. 

Az angol nyelvű "intervju" után így csak tapasztalatokkal lettem gazdagabb, s nem munkahellyel.

S még egy amerikai cég. Híres, neves főként a késő esti órákban reklámozzák termékeit. Háromszor jártam meg Pest-közeli telepét munkahely érdekében.

Első alkalommal magyar fiúval beszélgettem. A beszélgetés végén önéletrajzot kellett írnom angolul. Szerencsére, már másfél éve munkanélküli voltam, s körülbelül a hatvanadik pályázatomnál tartottam. Ezért viszonylag könnyen teljesítettem a kérést.

A második alkalom nem volt alkalmas, mert igaz, hogy az általuk közölt időre mentem, de az amerikai úr nem ért rá.

A harmadik utam végre eredményt hozott. Az amerikai úr színe elé kerülhettem. Kérte a leírt önéletrajzot, amit véletlenül " nem találtak". Pedig az ismételt behívás feltétele az volt, hogy az amerikai úr már elolvasta a kéziratot. Lehet, hogy ellenőrző feladat volt. Vajon ugyan-azt mondom-e, amit leírtam. Ezt a feladatot is abszolváltam.

Megbeszéltük a munkát, a feladatokat. Szerettem volna a fizetésben is megállapodni, de az amerikai úr ilyen" piti" dolgokkal nem foglalkozott. Hívatta a magyart, s bemutatott, mint új munkatársat és kérte, hogy állapodjunk meg a fizetésben. Kint, a magyar úr irodájában.  

Említettem, hogy több, mint húszéves munkaviszonyom volt. Egyetemi, több felsőfokú végzettségem, vezetői gyakorlatom van.  „Méltó" módon felkínáltak a minimálbért, tízezer forint bejelentett alap-fizetést és hatvanötezer zsebből történő kiegészítést.

Kértem, hogy inkább a bejelentett alapfizetést növeljük "méltó" módon.

 

Ennek az igénypontnak az elbírálása meghaladta a tárgyalópartnerem kompetenciáját. Közölte, hogy majd értesítenek a lehetőségről.

Még haza sem értem, már várt a telefonüzenet: 

- Sajnálattal értesítenek,hogy mást vettek fel.

De jobban tenném, ha a külgazdaság címszó alatt nem a magam bel-ügyeit részletezném. Vagy összefügg ez is, mint minden?

 

Budapest,1993.augusztus