„Egy névtelen katona emlékezése a

2. Hadsereg viszontagságairól”

E M L É K E Z É S

Budapest, 1983. február 18.

Kövesi Gyula

nyugdíjas

/volt főtüzér/

" Egy névtelen katona emlékezése a 2. Hadsereg viszontagságairól….”

1. Az első behívás

Az emlékeim felidézésére vissza kell idéznem azt az időszakot, hogy hol és mikor lettem katona.

Az elején kezdem, 1939. évet írtak akkor és közeledett Húsvét, amikor megkaptam a behívómat, a Budaörsi úton lévő híradós laktanyába, újonc ki-képzésre.

A katonai élet nem volt a legrózsásabb a kezdők számára. Az első tevékenységünk az volt, hogy mindenkinek meg kellett tömnie a szalmazsákot, a fekvőalkalmatosságát. A tömést stopkázásnak nevezték. Ennek megtörténte után, a sorakozón bejelentették, hogy jelentkezzenek azok, akiknek valamilyen betegségük, fogyatékosságuk van.

. 

Jelentkeztem orvosi vizsgálatra, -hogy nem hallok jó1- ezért elküldtek a l0-es honvéd kórházba .A kórházi vizsgálaton megállapították, hogy a bal fülemre nem hallok, ezért katonai szolgálatra alkalmatlan lettem.

.

Nagyszombaton már le is szereltem, megkaptam az elbocsájtó levelet. Megnyugodtam. Ismét civilben voltam, volt munkahelyem, a BSZKRT-nál esztergályos voltam, volt menyasszonyom, úgy gondoltam, hogy itthon maradok és maradhatok.

2. A második behívás

1939. okt6ber 5-re újabb behívót kaptam Kecskemétre a Rudolf laktanyába, lovas-tüzér kiképzésre. Budapesti születésű és lakosú egyén létemre kissé rossz érzéssel vettem tudomásul, hogy lóval bánjak és lovagolni tanuljak meg, akkor, amikor csak hintalovon és a városligeti körhintán lovagoltam életemben.

A"Katonai szolgálatra alkalmatlan" elbocsájtó-lapot az első napon átadtam, akkor, amikor érdeklődtek, hogy kinek mi a panasza, kívánsága? Az elbocsájtó levél elolvasása után a szolgálat-vezető tiszt kijelentette:

-Fiam, milyen jó magának ez a hallássérülés, legalább ha elsül az ágyú, nem kell a száját eltátania. Alkalmas - mondta.

.

Így történt, hogy tüzér szolgálatra alkalmasnak találtak.

Az újoncok szétválogatása, hogy ki kerüljön ütegekhez, avagy osztálytörzshöz, a lovardában meg-történt. Az osztálytörzs kötelékébe kerültem, ahol híradós kiképzésben részesítettek. A rossz hallásom miatt rádiós –Rb.-kiképzésben nem kellet részt vennem távbeszé1ő -drótos-lettem.

A lovaglás kiképzése közben egypárszor a lóról le-lerepültem, s volt olykor, hogy napközben is csillagokat láttam. amikor a földre értem.

3. Tüzéravatás

A nehézségek lassan enyhültek, és elérkezett az eskü ideje, mely egyben a tüzérek felszentelésének napja –december 4., Borbála napja. Ez a nap emlékezetes lesz, amíg élek. Az újoncokat ott verték, ahol érték. Éjfélkor riadót rendeltek el -Ég az istálló! - de ez csak maszlag volt. Az istálló ajtajában aztán az öregkatonák nádpálcával, derékszíjjal ütlegeltek minket. A körletbe sem rohanhattunk vissza, mert az ajtóba géppuskát állítottak föl és vaktölténnyel lőttek, ijesztgették, zavargatták az újoncokat. Volt, aki ingben és alsónadrágban fára mászott, s ott kuporgott reggelig.

Este alosztályonként történt a tüzéravatás, ahol minden újoncnak a bűnét felolvasták. Nekem az a bűnöm volt, hogy a k1képzési idő alatt sok napot töltöttem a gyengélkedőn. Minden egyes újonc 25 botütést kapott a fenekére, s utána egy sötétkamrába kellett bemenni, ahol vaktölténnyel lövöldöztek és vödörben láncot csörgettek, s közben összekormozták az arcunkat. Onnan kivezetve egy szegekkel televert székre, suszterre ültettek le. A szegek szúrtak, de aki fel akart állni, azt alaposan visszanyomták. Mindezek után a megrémült honvéd kezébe egy pohár vizet adtak. A pohárban keserűvíz volt és az öregkatonák vigyáztak, hogy az utolsó cseppig megigyuk.

A tortúrákon átesett kiskatonának le kellett térdepelni egy Borbála-szentnek felöltözött öreg katona elé, ak1 egy karosszékben ült. A beöltözött katona ünnepélyes mozdulattal kardját a térdeplő újoncnak a vállára tette és ezzel tüzérnek szentelte fel.

A katona-élet ment tovább, s részemre lehullott az első csillag. mert főtüzér lettem.

4. Kossuth zászlók, Délvidék, Erdély

Eseménytelenül múltak a hónapok és eljött 1940. év május, vagy június hava, amikor a laktanyában nagy ünnepre készülődtünk.

A laktanyaépület előtti riadótéren volt az ünnepség a háború előestéjén magas rangú szovjet katonatisztek tiszteletére. A szovjet katona-küldöttség az 1948-49-es szabadságharc elbuká-sakor, Világosnál zsákmányolt "Kossuth -zászlókat" adta át.

A 2. üteg 4-4-1övegével. hatosfogattal díszfel-vonulással tisztelgett a küldöttség és a zászlók előtt.

.

Az idő múlt, s közben az ezred elvonult a Dél-vidékre. Én egy társammal visszamaradtam a laktanyában-visszamaradó különítményként a telefon-központ vezetését bízták rám. Az ezred két hónap múlva tért vissza.

.

Majd eljött az Erdélyi bevonulás ideje is. Hadosztályunk a 13. tüzérhadosztály feladata a bevonulás zavartalanságának biztosítása volt. Ezt a feladatot Okány, Szeghalom, Kötegyán, Csanádapáca községekben való tartózkodással láttuk el.

Lassan elérkezett a 2. katonaévem és leszereltem.

5. Öt hónap civilben - SAS behívó

Karácsonykor 2 évi levelezés után megtartottuk: az eljegyzésünket és úgy terveztük, hogy 1942. év Pünkösd napján lesz az esküvőnk. Az elhatározásunkat áthúzta az 1942. május 2-ára kapott "SAS "Siess, Azonnal, Sürgős” behívó. A 2. hadsereg 5. hadosztályának 13. tüzérezred II. osztálytörzsébe kellett bevonulni, tábori levél száma 223 volt.

.

Így hát az esküvőt ripsz-ropsz április 3o-án tartottuk meg. A frontra való kivonulásunk előtt éles lövészetre mentünk: Dunaföldvárra, ágyúval.

6. Út a frontra

1942. június 2-án bevagoníroztunk, marhavagonokba, és e11ndultunk a hosszú útra a nagy ismeretlenbe.

Szerelvényünk Pesten keresztül ment át, így az egyhónapos távollét után a feleségemtől az Újpesti vasútállomáson sikerült elbúcsúznom. Menetközben, ha egy-egy á11omásnál a szerelvényünk megállt, hogy vizet tudjunk felvételezni, vagy egyebet intézni, először a mindenkori őrségnek. kellett leugrálni és Vigyázni arra, nehogy a katonák közül lelépjen valaki. Ezeken a helyeken szegény éhes lengyel gyerekek egy kis kenyérért – chleba-ért üvegből fújt szép üvegfigurákat kínáltak fel, hal és egyéb díszeket.

.

Pár nap eltelte után a Brianszk-i erdőbe érkeztünk. Előttünk egy német szerelvény alatt a partizánok felrobbantották a síneket. A mi szerelvényünk mozdonyvezetője nem volt hajlandó éjjel tovább menni, így hát a szerelvény két oldalán puskával. pisztollyal a kezünkben az erdőt figyeltük, s csak hajnalban indultunk tovább.

. 

Kivagonírozás után közel 55 kilométeres, egynapos gyaloglás után Gomelba érkeztünk. Itt vártuk be az ezredet. Az utánunk jövő 2. ütegünk alatt 1s felrobbantották a síneket, melyet a Moszkvai- rádió magyarnyelvű adásából tudtunk, meg. Először 2 tisztet és 17 legénységi állományú katonát temettünk el Gomel-ban továbbmenetelünk előtt.

.

Beosztásom a fronton 10-es -Duna-központ parancsnok volt, így pisztolyom volt puska helyett. Főtüzér létemre a beosztottaim között idős tartalékos tizedes is volt, kinek szakaszvezető volt a fogatosa, szekérhajtója.

.

Egy hét elteltével elindultunk gyalogmenetben hosszú utunkra, a Don felé. Menetközbeni feladatunk partizán-vadászat volt. Két nap után érkeztünk Cernigovba. Két katona fulladt bele itt egy tóba, fürdés közben. Gyalogmenetben mentünk tovább, eleinte itt-ott egy-egy sírt láttunk. a tákolt keresztek tetejére az eltemetett kiskatona sisakját tették rá. Később ezek eltűntek, helyette egy nagyobb közös sírt találtunk.

.

Útközben éjjeli szállásunk 2 db terepszínű esőköpenyből összegombolt sátor volt. Egy helyiségben Nyesim, Likov, Lukov, vagy Belopolje között egy nagy többemeletes kastély mellett álltunk meg egy-két napra. A kastélyhoz mintegy 2 km-es, két- oldalt fákkal szegélyezett út vezetett. A kastély mögött; egy csodálatos nagy tó volt, zöld bokrokkal körülvéve. Úgy hallottam, hogy katonai épület volt. Szovjet hadsereg tisztjeit képeztek itt ki a háború előtt. Az október1 forradalom előtt valamelyik nagyherceg palotája volt.

.

Szumiba érve az osztálytörzs sisakjait két országos járműn, lófogatún egy lebombázott, félig rombadőlt üzembe kellett bevitetnem, hogy ott fújják a khaki-szint zöld. azaz a német sisakok színére.

Négy napig a városban kellett maradnom, mivel egy nagy eső m1att nem volt szabad az országútra haj-tani. Ha száraz volt az idő, olyan volt az út, mintha betonbó1 készült volna. de eső után nem volt járható. Az út mellet felépített magas őr-helyeken géppisztolyos katonák vigyázták, hogy eső után ne hajtson senki az útra.

.

Kurszk város mellett elhaladva, sok-sok magyar biciklis honvéd sírját láttuk, egy kerékpáros század volt eltemetve.

.

Körülbelül fél nap múlva egy erdőben furcsa látványban volt részünk. A németek oxigén-elvonó fegyvert vetettek be. Rengeteg szovjet katona halt meg itt, volt aki evés közben, volt aki fegyverét tisztítva halt meg. A több mint 200 halott a mellettük elvonuló magyar katonákban nagy megdöbbenést váltottak ki.

Kurszk után továbbgyalogoltunk és Sztári Oszkolba értünk.

.

1942. augusztus 17-én az egész 2. hadsereg tisztikara és tisztesei egy nagy tisztáson lettek összerendelve, ahol Jányi Gusztáv hadseregtábornok értesítésünkre adta, hogy várhatóan éjjel átesünk a tűzkeresztségen. mivel a szovjet csapatolt át- jöttek: a Donon.

A tüzérségi figyelő állásunkat Uriv nevű község mellett állítottuk fel.

7. Fronton

Állóharcra rendezkedtünk be. Beástuk. magunkat, készültünk a télre.

Közel egy hónap múlva Boldrevka helyiség közelébe helyeztek át bennünket. Az áthelyezés éjjel történt, semmiféle fényforrást nem volt szabad használni. A sötétben, ahogy a vezetékeket építettük, az előretolt gyalogságból egy honvéd állított meg bennünket. Ha továbbmegyünk, úgy kb. 500 méter távolságban már a szovjet hadállásokba találtuk volna magunkat.

.

Egy napon hátramentem és Potudám nevű folyó vizében kimostam a szennyesemet és több hónap után megmosakodtam és nagyot fürödtem.

.

A fronton naponta mindössze egy kulacs v1zet kaptunk, ivásra, mosásra. mosakodásra. a vacsorával egy időben. Est is éjszaka hozták, mert az első vonalban voltunk, figyelőállásban.

Később Toroszejov közelébe mentünk új figyelőállásba. Egy földbe vájt üregben tudtunk aludni, ahova hason csúszva tudtunk csak bebújni. Az üregben ketten fértünk el.

Október 4. vagy 5.-én hajnali 5 órakor közelünkben lévő német parancsnokság nagy offenzívát rendelt el. Két órán keresztül volt össztűz a fel-sorakozott ágyukból egy megadott irányba, közben repülők rajai húztak el felettünk és egy víz alatt mintegy 60 centiméterrel épített híd feltételezett helyére bombazáport szórtak. A hidat nem sikerült elpusztítani, mert ezt követően is jöttek át a tankok és a harcosok.

.

Október 8-án hátramentem a "vonat"-hoz, a hátsó állásunkhoz, hogy a kifakadt kétoldali sérvemet az ezredorvosunk, Dr. F. Gyula, kecskeméti tartalékos főhadnagy megvizsgálja. A közvetlen felettesemnek nem mondhattam. hogy a sérvem miatt megyek orvoshoz, hanem megfázásra panaszkodtam. K. Sándor had-nagy hátrakísért az első vizsgálat jelenlétében folyt le. A sérvemet nem említettem, de sikerült másnapig e hátsó vonalban maradni, s másnap reggel első dolgom volt az ezredorvoshoz menn1.

Dr. F. Gyula a megvizsgálás után azonnal intézkedett, hogy egészségügyi gépkocs1n hátra vigyenek: operálás végett.

8. Kórházban

Az egészségügyi gépkocsi sofőrje B. Lajos a BESZKART-nál kollégám volt. Jó pár kilométerrel hátrább az első vonaltól Alekszejevka-Ni1kolajevka nevű városkába kerültem a 103. BELLO Kórházba.

.

A kórházban minden egyes betegnek értésére adták, hogy a kórház tábori számát ne írjuk meg az ott-honiaknak, mivel a betegeket az állapotuktól függően vagy hátraküldik. vagy vissza- irányítják a csapattestéhez és a leveleket, csomagokat nem tovább1tják egy honvédnek sem. Ezt tudomásul vettem, így, míg ott voltam sem levelet, sem csomagot nem kaptam hazulról. Tőlem s tábori lapokat az otthoniak rendszeresen megkapták. Az egyik lapon megírtam a feleségemnek, hogy most az első karácsonyt nem tölthetjük együtt, de a születésnapján, február 28-án látni fogjuk egymást.

Október 13-án éjjel operált meg Dr. K. Sándor kolozsvári orvos-százados, a kórház parancsnoka. Sajnos a baloldali sérvemnél fonalgennyesedés lépett fel, a fonalak: egyenként bújtak ki, így a főorvos visszatartott a kórházban.

.

Ott tartózkodásom alatt segédkeznem kellett a műtőben. Esztergályos létemre műtős feladatokat kellett ellátnom. Amíg itt tudtam maradni, leg-alább nem kellett visszamenni a csapathoz, enni, mosakodni. aludni 1ehetett.

.

Karácsony előtt újabb honvéd egységek jöttek utánpótlásként a megfogyatkozott csapatok feltöltésére. Mivel a front mögött több kilométerrel hátrább pakoltak ki a vonatból és az utakon nagy hó volt, a katonák. szánkókat csináltak maguknak. A szerelvényüket azokon húzták az első vonalig. Volt olyan honvéd, aki a szánkó készítése közben egy ujját az éles baltával levágta. Az első és a második sebesültet a kórházban elláttuk. A sorozatos balesetek miatt az öncsonkítást elkövetőket statáriális bíróság elé állították és a többi hon-véd előtt azonnal agyonlőtték.

.

A kórházba súlyosnál súlyosabb sebesülteket hoztak. Volt olyan sebesült, akinek a felsőkarjából vitt el a repeszdarab több centiméteres darabot. Egy fiatal újpesti honvédnek. a bal bokáját a lábfejével együtt gránát szakította le, a sebe fertőzött volt, m1re a kórházba hozták. A sebész-orvos, hogy a fiú életét megmentse, térd fölött leoperálta. A lábát steril lepedőbe burkolva tartottam a műtét alatt, s ma is beleborzongok. ha eszembe jut az a pillanat, amikor a lába elvált a testétől és a kezembe maradt. A szegény fiú másnap a másik lábának fájdalmára hívta fel az orvos figyelmét, úgy déltájban. Az orvos mondta hogy 5-6 óra múlva meghal, mert a fertőzött vére a sz1vén áthatolt. - Este 6 Órakor a fiú kiszenvedett. Akinek a felső karjából vitt el egy részt a repeszdarab. annak a csonka karcsontjába 3 milli-méteres csigafúróval, kézi furdanccsal lyukat furatott velem az orvos. amíg Ő egy nyelv-leszorítóval támasztotta a csontot. A sebesült végig jajgatott, mivel nem lett elaltatva. A csont átfúrása nekem sikerült. A másik lyukat az orvos akarta fúrni, mivel én lassan fúrtam az elsőt. Gyorsan kezdte és a fúrót erősen nyomta, így a fúró beletörött a csontba.

-De drága gyereke vagy a hazának, hogy egy fúró beletörött a csontodba. - mondta az orvos a sebesültnek.

A beletört fúródarabra és a kifúrt lyukba egy-egy szál drótot tett, majd rögzítette a felkart a sérült derekára kötött kartámaszra. Minden nap figyelte és irányította a csontokat, hogy egymással találkozzanak és amikor összeforrt, a szerelést leszedte és a karját begipszelte. A fiú karját megmentette, majd a fiút is hátraküldte.

.

Közben karácsony lett, s az egyik nagy teremben 3 méter magas fenyőfát díszítettünk és távol a hazától, családtól ünnepeltünk.

9. Vissza a csapathoz

1943. január elején megkezdődött a szovjet offenzíva és a kórháznak hátra kellett vonulnia. A kórházparancsnok, s főorvos megkérdezte:

-No fiam hova akarsz menni, hátra, vagy vissza a csapatodhoz?

.

Abban a reményben kértem magam v1ssza a csapatomhoz, hogy a közel 3 hónapi kórházi kezelés után szabadságot kapok, s így talán hazakerülök. Sajnos a reményem nem vált valóra. A csapattestem ekkor 0sztrogovszk közelében volt felállítva, ide kellett eljutnom. Alexajevkából Osztrogovszkig vonattal mentem, a városban egy napig voltam. Szabadság helyett vissza-irányítottak az első vonalba.

Másnap kellett felmennem a figyelőállásunkba, Korotojakba. Itt, egy horhos oldalában kiépített, fűthetö, dupla ajtóval ellátott bunkerek voltak.

A jól téliesített állásunkat egy hét múlva, úgy január 14.-én, vagy 15-én sürgősen el kellett hagynunk és bevonultunk a törzshöz Osztrogovszkba.

A szovjet csapatok bekerítettek bennünket.

.

A város egyik széles utcájában, egy egyemeletes házban volt az ezredparancsnokságunk. Egy barátommal P. Ferenc tizedessel figyelőszolgálatot tartottunk. Biztonsági okokból még két figyelőállást állítottak fel, az udvarban egy bunkerben, volt krumplisveremben egy szakaszvezető. a földszintes házban egy karpasszományos zászlós teljesített szolgálatot.

.

Január 19-én déltájban fergeteges aknatűz zúdult az utcánkra. A szemben levő kis házban a zászlós és még két honvéd meghalt. A telefonvonalunk elszakadt, megszűnt az összeköttetés az ezreddel. Amikor a tüzelés alábbbhagyott, körülbelül másfél óra múlva a tizedes baj-társammal elindultunk a vonal bevizsgálására. 2 km hosszú vonalszakaszt kellett bevizsgálnunk, s a szakadásokat kijavítanunk. Mivel csak egy vezeték volt lefektetve, a szakadástól külön vezetéket építettünk ki a kapcsolat1 pontig. A munka kemény és fárasztó volt, mivel a 35-40 C fokos hidegben a vezeték bevizsgálásához még a szuronyunkat sem tudtuk a földbe leszúrni.

.

Az ezredtörzsnél szerencsére a bakancsomat még a visszajövetelemkor halina szőrcsizmára cseréltem át. Továbbiakban még magamhoz vettem 2 db tiszta inget, 2 db hosszú alsónadrágot, 2 db magasnyakú hosszujjú pulóvert, 2 db bekecset, ez ujjnélküli bárányszőrű mellény volt. A katonasapkám helyett habét, szőrös sapkát vettem fel, melyet az áll alatt lehetett megkötni, s a pamutkesztyűmet két-ujjas szőrös bőrkesztyűre cseréltem. Amikor visszamentem az alosztá1yhoz, ezt a sok ruhát mind magamra vettem. A katonaköpenyemet a derékszíj épphogy átérte, de legalább védve voltam a -40 fokos h1degben, a megfagyás ellen.

Ez a ruhamennyiség csak mintegy 1 hónap múlva került le rólam, az elkövetkező időszakban sem tisztálkodásra, sem cserére nem volt lehetőség.

10. Visszavonulás

A bekerítés és az erősödő támadások miatt elrendelték a visszavonulást.

Elindulás e1őtt azt a parancsot kaptuk az ezredparancsnokságtól, hogy először mindenki öltözködjön jó1 fel, mert nem tudjuk, hogy hány napig kell kinn lenni a hómezőn. - Másodszor -hozzon magával mindenki elegendő élelmet, kenyeret, konzervet. mert nem lehet tudni, hogy mikor lehet majd vételezni. - Harmadszor -mindenki, ha tud és fér még, vegyen magához lőszert, ki-ki puskagoly6t. vagy revolvertöltényt. - Negyedszer -ezek után cselekedeteinkről csak a magas mennybélinek tartozunk felelni.

.

P. Ferenc tizedes bajtársammal egy háromüléses szánkót pakoltunk tele vételezett javakkal. Nagy kartondoboz kenyeret, komiszt; nagy doboz konzervet, italt, dohányt tettünk a szánkóra. A katonatársam főleg e dohányt vigyázta, mivel erős dohányos lévén, neki fontosabb volt az élelemnél.

A szánkó elé egy lovat fogtunk be, és a lovat vezetve indultunk a nagy ismeretlen felé.

A kitörésünk előtt a raktárakat fel kellett gyújtani, volt olyan raktár, ahol mázsaszám égett a sózott szalonna petróleummal leöntve. Amíg az első vonalban voltunk, egy dekát sem kaptunk belőle. Nagy lánggal égtek a téli ruházatok és egyéb katonai szerelvények.

.

A vasúti pályaudvaron két szerelvényben magyar és német sebesültek voltak. A bekerítés miatt a ki-mentésük nem volt lehetséges. A németek mind a két szerelvényt felrobbantották.

Ugyanezen a napon, 1943. január 19-én este 6-8 óra között parancsot kaptunk, hogy zárkózzunk fel az ezredtörzshöz. Ezt végrehajtottuk és elég későig várakoztunk. Este 10 óra felé elindult a menet, hogy a zárógyűrűből valahogy kitörjünk. A 32 lövegünkből egyet sem hoztunk vissza. Amikor 0sztrogovszkba visszavonultunk, az ágyúkból a závárzatot kiszereltük és eldobtuk. Örültünk, hogy magunkat menthettük.

.

Korotojakból amikor visszavonultunk az egyik ütegünk biztosította a visszatérést. Vezetője D. őrmester tényleges főhadnagy volt, de a felesége származása miatt lefokozták. Láttuk, amint a fehér lepelbe burkolózott, sítalpakon közlekedő orosz katonák az ütegét bekerítették.

Minden végigfutott rajtunk, amíg a kitörésre, indulásra várakoztunk.

A városnak azt a részét, ahova a vezérkar a kitörést tervezte, a németek Hitler-furulyáva1 lőtték este 9 és 10 óra között. A "furulya" -több csőből álló ágyúszerkezet. mely kb. 100 mm-es lövedékkel sorozatlövésre volt alkalmas. A lövedékek a fejünk fölött; vijjogó hanggal repültek el. A kijelölt útszakasz megszórása után indultunk el.

.

A városból kivezető úton egy lőszerszállító telitalálatot kapott. A felrakodott lőszerek egymás után robbantak fel. Az út mellett a hó vastagsága az 1-1,5 métert meghaladta, így letérni nem lehetett, az égő lőszereskocsi mellett kellett elmennünk. Én, hogy fedezzem magamat a ló oldala mellett mentem ezen a szakaszon.

Másnap a lovam nem akart tovább menni. Így a szánkóval együtt otthagytam, s gyalog folytattam az utat.

.

P. Ferenc tizedes bajtársam ekkor nem volt velem, közben előre ment. Egy óra múlva találkoztunk, s nekem támadt, hogy hol a szánkó. Főleg a rajta lévő dohányt hiányolta. A pisztolytáskájához kapkodott, de elakadt a keze az oldalán lógó szere1őtáskábsn. Eszibe jutott, hogy a csavar-búzók, fog6k. helyett cigarettával volt telerakva. Ezt a táskát éjjel a feje alá téve aludt. Ez s felismerése a hirtelen támadt indulatát 1s megfékezte.

.

Menetelés közben egy mocsaras részre értünk, ez egy nagy. szélest csonttáfagyott lapályos terület volt. Két terepjáróval 20-20 német katona mintegy 1 kilométer széles sávban előretört és megt1az-titották a terepet a vánszorgó katonák előtt. A nagy hidegben a nálunk lévő puskák használhatatlanok voltak, csak lábbal lehetett a závárt hátrahúzni.

Távolban látni lehetett s szovjet egységek mozgását, harckocsikkal próbáltak elénk törni. Elfáradva, elcsigázva egy elhagyott lóra akartam felugrani, hogy azon pihenve menjek tovább. A nagy h6ban, ahogy a lóra akartam felülni, előttem, vagy 20 méterre egy akna csapódott a földbe. Ezek az aknák nem voltak: nagy körzetben veszélyesek, csak mintegy 6-8 m átmérőjű területet szórtak be repeszdarabokkal, azonban a szilánkok kis darabja is halálos sebet okozhatott. Nemsokára, 2-3 perc mú1-va mögöttem 15 méter távolságban csapódott be egy akna. Összeszedtem a maradék erőmet és amilyen gyorsan csak tudtam a lovat otthagyva előre-gyalogoltam. Rövid idő telt el, amikor a harmadik akna becsapódott. A lovat találták el. Továbbmenve, egy honvéd mögöttem elkiáltotta magát és elterült a hóban, a vállát találták el. Lehet, hogy a golyó nekem volt szánva, de ahogy tovább vánszorogtam, őt találták el. Teljesen kimerültem. elfáradtam, előző nap reggelén ettem utoljára, szomjan, alvás nélkül a h6mezön voltam már 36 6rá-ja, ezért leültem pihenni. Ahogy a hóban ültem nem egyszer fütyült el golyó a közelemben. bár ez meg-nyugtatott, mert ha hallom, nem talál el, de inkább lefeküdtem a hátamra, hogy ne célozzanak rám.

.

A napsütésben, -35°-os hidegben, a hó tetején közel másfél órát pihentem, s közben a gázálarc-tartóból. melyben gázálarc helyett kenyeret és szalonnát tartottam, a tartalmát elrágcsáltam. Lassan ment, mert a komisz is, a szalonna is kő-keményre volt fagyva. Közben a mellettem elhaladt honvédek közül volt, aki cukorkát, volt, aki italt adott. Német műmézt és egyéb enniva1ót kaptam. Kérdezgették, hogy megsebesültem-e? Válaszoltam, hogy nem, csak pihenek.

Ahogy a hó tetején feküdtem, egyszer csak látom, hogy szovjet tankok egy horhos tetején egymás után haladnak elénk, de nem törődtek a vánszorg6 katonákkal. Kissé kipihenve magam. délután 4 óra tájban felálltam és továbbmentem Oszkol irányában.

Akik 6 óráig nem tudták s mocsár területét elhagyni, mind fogságba estek.

.

Estére az Oszkol melletti katlanba értünk. Német katonák megállították a menetet. Míg a németek továbbmentek nyugat felé, a katlanban több mint 20.000 magyar, olasz és román katona, valamint rengeteg munkaszolgálatos rostokolt az út mellett, kétoldalt, egész éjszaka. Nagy hideg, mínusz 38-42 fok volt. Annyira elálmosodtam, hogy egy szánkóra leültem és nemsokára elaludtam. Olyan mély álomba merültem, hogy a szolgálatvezető szakaszvezetőm B. István rázogatással nem tudott felébreszteni. A fájdalomtól ébredtem fel, mert a sípcsontomat rugdalta, úgy ébresztett. Ekkor ezeket a szavakat mondta- Gyula, az anyád szentségit. Ne próbálj mégegyszer leülni, mert agyonlőlek. Bírd ki reggelig! Állj fel. mászkálj, járkálj!

.

Az olasz katonák nagyon siralmas állapotban voltak, köpeny helyett pokrócba, malaclopóba burkolták magukat, a bakancsuk is pokróccal volt bebugyolálva. Összefagyva, dideregve álldogáltak az út szélén.

.

Éjjel, ahogy a tizedes barátommal járkáltunk, egyszercsak P. Jánossal, a testvérbátyjával ta1álkoztunk, aki biciklis századdal volt kinn a fronton. Közel 3.000 kilométerre a Hazátó1, 1tt találkoztak. Ekkor P. Ferenc elbúcsúzott tőlem, hogy a bátyjával megy tovább hazafelé. Megfogadtuk egy-másnak, hogy bármelyikünk fog hazaérni, felkeressük a másikunk hozzátartozóit, családját, hogy hírt vigyünk felőle.

.

Másnap délelőtt úgy 10 óra körül elindultunk tovább Belgorod felé. Az osztálytörzs maradék embereit B. István szolgálatvezető szakaszvezető tartotta össze. saját tisztjeinket nem láttuk, amíg veszélyes volt a helyzet.

A városba vezető úton, száz méter hosszon cikk-cakkban vezettek be az ottani katonák, mert az út alá volt aknázva. Belgorodba egy-egy házba beszállásoltak minket, hogy kipihenjük magunkat, de ez sajnos nem történhetett meg, mert éjfél után felkeltettek minket, mert az oroszok a nyomunkban voltak.

Továbbhaladva, egy pihenőhelyen s maradék osztály-törzs élelmet tudott vételezni. Krump11t, húst. cukrot és c1gerettát adtak. Az osztály szakácsa a húst és a burgonyát nem tudta megfőzn1. mert a gulyáságyunk ott maradt, lóval együtt valahol. Ekkor került elő az egy1k tisztünk. üvöltve, hogy hol a gulyáságyú. K. Sándor hadnagy, aki az ezredtőrzshöz volt beosztva, de velünk együtt jött vissza, védte meg a szolgálatvezetőt és a szakácsot a főhadnagy dühöngésével szemben. Négy bajtársammal együtt egy ukrán családhoz kerültünk éj-szakára. A ház gazdájával csekély orosz tudásunkat összeszedve beszélgettünk. Megtudtam, hogy szakma-béli. tokar, vagyis esztergályos. Két fia volt, 8 és 10 évesek, a felesége úgy 30 lehetett. A kis csoportomnak felvételezett cigerettát -1 főre 6 darabot kaptam -odaadtam a gazdának. s a cukor-kaadagomat a gyerekeknek. Köszönettel elfogadta az átadott csekélységeket. A húst ötfelé vágta a felesége és a megpucolt krumplival együtt megfőzte. Meleg ételt, jó kis levest ettünk a ház lakóival közösen. A levesben megfőtt húst a feleség nem engedte megenni, magyarázta, hogy -masiren harasó kusáj, amiből megértettük, hogy azt akarja, a menetelésnél együk majd meg. A leveshez a házban lévő 3 db cipójukat vágta fel, együtt ettük meg az egészet. Másnap reggel a szomszédjától kért kölcsön a félretett húshoz két cipót, mivel az előző este minden kenyeret megettünk, s időnk nem volt, hogy a házi sütést megvárjuk. Tovább kellett mene-telnünk. Nagyon jól esett a fogadtatás, és mindent megköszönve hagytuk el a házat.

A nagy hideg miatt arra is ügyelni kellett, hogy indulás előtt a nagydolgomat elvégezzem. Egyszer valamitől útközben mégis le kellett guggolnom. Amíg a nadrágomat kigomboltam és az alsónadrág madzagját megoldottam a kesztyűt le kellett ven-nem. Az ujjaim úgy megmerevedtek ezalatt a rövid idő alatt, hogy nem tudtam őket behajlítani és a nadrágomat begombolni. A felhúzott ruhadarabokat a hasamhoz szorítva egy körülbelül 150 m-re álló házig futottam. Az első helyiségben két ló volt. A ló hasoldalához szorítottam a kezemet és így pár perc múlva a merevedés elmúlt és rendbe tudtam hozni a ruházatomat.

.

A hosszú gya1og1ás közben balsérvem újbó1 ki-repedt, ezért a ballábamat sem tudtam rendesen emelni, csak vonszoltam magam, lábamat botként húzva magam után. A bal bokámon egy csúnya mély seb is ke1etkezett. Így értünk be Konotopba.

11. Sebesültszállító vonaton

Ezredorvosunk F. Gyula látva a vánszorgásomat egy sebesültszállító szerelvényre fektetett fel. Jóindulatúlag figyelmeztetett, hogy ha hazakerülök, kérjem magam Orvosbizottság elé, mivel a háromszor kiszakadt sérvem miatt katonai szolgálatra alkalmatlan lettem.

A vonatszerelvény Konotopot elhagyva repített nyugat felé. Az ablakon kinézve a Dnyeperen mentünk át, majd K1jevben álltunk meg. A vasúti állomás, a nagyállomás félig romokban hevert. Itt először ki-pakoltak bennünket, majd egy óra múlva visz-szatettek a vonatra.

Megtudtuk, hogy a városban minden kórház tele van sebesültekkel, ezért minket továbbküldtek.

.

Több napon keresztül mentünk éjjel-nappal. De az utazásunk mégsem volt folyamatos. Meg-megálltunk, sokszor várakoztunk. Debrecenben álltunk meg és szálltunk ki a vonatból, k1 a lábán, ki hordágyon hagyta el a vonatot.

Az állomás területén barakkok; voltak felállítva. Az egyikben le kellett vetkőznünk ádámkosztümre, azután villany-hajnyírógéppel hajunkat és minden-hol a testszőrzetet lenyírták. A következő helyiségben folyékony szappannal és langyos vízzel alaposan megfürdettek minket, a harmadik helyiségben meleg levegővel szárítkoztunk meg. Ezután követ-kezett az orvosi vizsgálat. A bokámon levő sebet bekötözték.

Ez idő alatt a ruháinkat lefertőtlenítették és tiszta alsóneműt is adtak.

Az állomáson autóbuszok. vártak ránk azokba kellett felszállnunk, a városba vittek minket.

12. Itthon

Debrecenben egy gimnáziumb61 átalakított kórházba kerültünk. Friss, puha fehér kenyeret, nem komiszt és egy nagy tányér rizseshúst kaptunk vacsorára. Majd tiszta fehér lepedővel letakart ágyba bújtunk és paplannal betakarva, közel 9 hónap után az első nyugodt éjszakai alvás következett.

Másnap mindenki két doboz, 100-100 db Honvéd cigerettát kapott. Mivel nem dohányoztam, azonnal 5-5 .

Pengőért helyben eladtam. Reggelire tejeskávét és finom foszlós kalácsot kaptunk. Reggeli után újra autóbuszra ültünk és kivittek a vasút-állomásra, ahol ismét vonatra szálltunk. A vonat Budapest felé indult el. A szerelvényünk a Ferenc-városi pályaudvaron rövid időre megállt. Leszálltam és felhívtam a feleségemet.

.

Ő akkor Budán, a Tabánban egy sajt, vaj és csemege kiskereskedésben dolgozott. Az üzlet telefonszáma a magammal v1tt és megőrzött fénykép hátulján volt feltüntetve. Nagyon meglepődött, mivel a 2. hadseregről itthon nem sok jót hallott a bekerítés óta. Nem tudta, hogy honnan beszélek. Azt hitte és egyben mondta a telefonba, hogy talán Moszkvából hívtam fel, - hadifogoly vagyok? - Megnyugtattam, hogy egy sebesültszállító vonattal megyünk keresztül Pesten Győrbe, vagy Komáromba. Nagyon megijedt a sebesültszállító vonat hallatára, de nem mert kérdezősködni.

.

Utólag megtudtam, hogy az üzletben megnyugtatták, hogy ha telefonálni tudok, a kezem is megvan, le tudtam szállni a vonatról, a lábam is megvan.

A szerelvény a Kelenföldi pályaudvaron nem állt meg, hanem Biatorbágynál vesztegelt közel 2 óra hosszat. Komáromba, 111etve a mai cseh Komárnóba vittek és egy iskolába kerültünk, ahol 2 hétig vesztegzár alatt voltunk. Ahogy odaértünk, levél-ben megírtam a címet.

.

Feleségem vasárnap 1943. február 28-án látogatott meg, így valóra vált a karácsony előtti levélben írt találkozásunk. A vesztegzár miatt nem jöhetett be a kórházba és én se mehettem ki, így az ablakba állva mutattam be magamat, hogy minden testrészem megvan. A kerítés csak mintegy 5 méterre volt, ezért beszélgetni is tudtunk.

Két hét múlva jöttem haza Pestre. azaz Budára a Tabánba.

.

Itt laktunk az Apród utcában a szüleimnél. Itt aludtam és másnap utaztam tovább Kecskemétre. hogy a végleges leszerelés miatt orvosi vizsgá1atra jelentkezzem. Egy éjjel ott aludtam egy 25 ágyas nagy legénységi szobában. Másnap az laktanyában levő ügyeletes orvos közölte, hogy felülvizsgálat havonta csak egyszer van. Ezért szabadságot kértem és kaptam, így hazautaztam.

13. Tífusz

A Nyugati pályaudvarra érce nagyon rosszul éreztem magam, nagy megerőltetésembe került, mire Budára értem. Megkértem a feleségemet, hogy hívja ki a körzeti orvost, mert 41 fokos lázam volt. A körzeti orvos nem jött ki, hanem a feleségemet elküldte a városparancsnokságra, hogy a Veres Pálné utcából hívjon ki katonaorvost. Egy őrnagyi rangban lévő orvos jött k1 a lakásunkra. Állapotomat látva, katonai mentőt rendelt ki, s azok a Déli pályaudvar mellet levő 10. számú helyőrségi kórházba vittek.

.

Az ügyeletes orvos az első emeleten egy 20 fős terembe fektetett be. Másnap délelőtt a vizitnél a vezető f5orvos magából kikelve kiabált.- hogy ki volt az a szerencsétlen, aki engem ide fektetett. Nem látta, hogy tífuszos vagyok? - Flekktífusz, vagyis kiütéses hagymázam volt.

Azonnal lezáratta a kórtermet és elrendelte, hogy két hétig senki el nem hagyhatja a szobát. Engem azonnal a földszintre, egy kis szobába vittek, elkülönítőbe. Elvesztettem az eszméletemet és csak 8-9 nap múlva tudtam meg, hogy s Szent László kórházba, a ragálykórházba vittek át.

Rengeteg injekciót kaptam. 10 napon keresztül két óránként szúrkáltak, hol a combomba, hol a karomba. Ezeken a helyeken úgy néztem ki, mintha mákkal lettem volna beszórva.

Közben a súlyom 70 kg-ról 36-40 kilóra ment le.

Csont és bőr voltam. Két hét után, amikor először akartam kimenni az 5-6 méter távolságban lévő mosdóba, ez az út hosszabbnak tűnt, mint a hómezőn 1000, 1200, kilométer. Visszamenni már nem tudtam az ágyamhoz, úgy támogattak.

.

Később, mikor a lábadozóba kerültem, akkor tudtam meg, hogy szüleimet a feleségemmel együtt két hét-re elvitték s Váci útra, a Közegészségügyi Intézetbe zárták őket.

Kinyomozták, hogy hol voltam az országban, amióta átléptem a magyar határt. A komáromi iskolát újólag 2 hétre lezárták. A 10-es helyőrségi kórházban, ahol egy napig feküdtem, szintén zárlatot rendeltek el. Utólag tudtam meg, hogy az egyik kivizsgálásra befeküdt katona -aki ugyancsak a BSZKRT-nál dolgozott emiatt maradt le a csapat-testétől, leszerelték, Nem kellett a frontra kimennie.

Hat hétig feküdtem a kórházban. Elbocsájtás e16tt egy tábornoki rangban lévő katonatisztnél kellett kihallgatásra fel- állnunk. Hat hét egészségügyi szabadságot kaptam.

14. Leszerelés

A szabadságom letelt, ezért elutaztam Kecskemétre, a szolgálati helyemre, a Rudolf laktanyába. A szolgálattevő mérgesen fogadott, amikor megtudta, hogy miattam volt a három hónappal ezelőtti nagy felfordulás. Igaz, hogy csak egy éjszakát aludtam itt, de nem tudták, hogy melyik ágyban töltöttem az éjszakát, ezért az összes szalmazsákot el kellett tüzelni. A termet pedig ki kellett meszelniük.

.

A felülvizsgálaton a sérvem háromszori kifakadása miatt leszereltek, hazamehettem.

Júniusban kaptam meg az első kerületi elől-járóságon az elbocsájtó1evelet, véglegesen véget-ért a katonai szolgálatom.

Így ért véget számomra a Háború.